Az 1689-es Baptista Hitvallás letöltése C. H. Spurgeon ajánlásával, eredeti előszóval, magyarázó lábjegyzetekkel
1. A Szentírás az egyedüli elégséges, biztos és tévedhetetlen mércéje minden üdvözítő ismeretnek, hitnek és engedelmességnek; (1) bár a természet világossága, valamint a teremtés és gondviselés munkái oly mértékben nyilvánvalóvá teszik Isten jóságát, bölcsességét és hatalmát, hogy nincs mentsége az embernek; ezek mégsem elegendők arra, hogy azt az ismeretet nyújtsák Istenről és az Ő akaratáról, amely az üdvösséghez szükséges. (2) Ezért tetszett az Úrnak, hogy különböző időkben és különféle módokon kinyilatkoztassa Önmagát és kijelentse az akaratát egyháza számára; (3) és hogy ezek után – az igazság jobb megőrzése és terjesztése végett, továbbá az egyház biztosabb megalapozásáért és vigasztalásáért a test romlottságával, valamint a Sátán és a világ rosszindulatával szemben – ugyanezt teljesen írásba foglalja; ami a Szentírást legszükségesebbé teszi, mivel azok a korábbi módok, melyeken keresztül Isten kinyilatkoztatta népének az Ő akaratát, most már megszűntek. (4)
1) 2Tim 3:15–17; Ézs 8:20; Lk 16:29,31; Ef 2:20.
2) Róm 1:19–21; 2:14,15; Zsolt 19:1–3.
3) Zsid 1:1.
4) Péld 22:19–21; Róm 15:4; 2Pt 1:19–20.
2. A Szentírás vagy az Isten írott Igéje elnevezés alatt most már az Ó- és Újszövetség összes könyvei egybe vannak foglalva, melyek a következők:
Az Ószövetség könyvei
I Mózes, II Mózes, III Mózes, IV Mózes, V Mózes, Józsué, Bírák, Ruth, I Sámuel, II Sámuel, I Királyok, II Királyok, I Krónikák, II Krónikák, Ezsdrás, Nehémiás, Eszter, Jób, Zsoltárok, Példabeszédek, Prédikátor, Énekek Éneke, Ézsaiás, Jeremiás, Jeremiás siralmai, Ezékiel, Dániel, Hóseás, Jóel, Ámósz, Abdiás, Jónás, Mikeás, Náhum, Habakuk, Zofóniás, Haggeus, Zakariás, Malakiás.
Az Újszövetség könyvei
Máté, Márk, Lukács, János, Az apostolok cselekedetei, Pál levelei: Róma, I Korinthus, II Korinthus, Galata, Efezus, Filippi, Kolossé, I Thesszalonika, II Thesszalonika, I Timóteus, II Timóteus, Titusz, Filemon, A zsidókhoz írt levél, Jakab levele, Péter első és második levele, János első, második és harmadik levele, Júdás levele, A jelenések könyve.
Mindezek Isten ihletése által adattak, hogy a hit és az élet mércéje legyenek. (5)
5) 2Tim 3:16.
3. Az általánosan apokrif iratoknak nevezett könyvek, mivel nem isteni ihletésűek, nem képezik részét a Szentírás kánonjának vagy mércéjének, és ezért nincs tekintélyük Isten egyháza számára, és nem is szabad azokat bárhogyan másképpen jóváhagyni vagy felhasználni, mint egyéb emberi írásokat. (6)
6) Lk 24:27,44; Róm 3:2.
4. A Szentírás tekintélye, amely miatt hinni kell benne, nem bármely ember vagy egyház bizonyságtételétől függ, hanem teljesen Istentől (aki maga az igazság), annak szerzőjétől; tehát azért kell elfogadni, mert ez Isten Igéje. (7)
7) 2Pt 1:19–21; 2Tim 3:16; 2Thessz 2:13; 1Jn 5:9.
5. Isten egyházának bizonyságtétele a Szentírás nagy és tiszteletteljes megbecsülésére indíthat és késztethet bennünket; továbbá tartalmának mennyei volta, tanításának hathatóssága, stílusának magasztossága, minden részének egybehangzó mivolta, az egész összképe (amelynek lényege az, hogy minden dicsőséget Istennek adjon), az ember üdvösségének egyedüli útjáról adott teljes kinyilatkoztatása, továbbá számos egyéb páratlan kiválósága és teljes tökéletessége olyan érvek, melyek által bőségesen bizonyítja önmagáról, hogy Isten Igéje; mégis mindamellett a tévedhetetlen igazsága és isteni tekintélye felőli teljes meggyőződésünk és bizonyosságunk a Szentlélek belső munkájából fakad, aki bizonyságot tesz az Ige által és az Igével a szíveinkben. (8)
8) Jn 16:13,14; 1Kor 2:10–12; 1Jn 2:20,27.
6. Isten teljes tanácsvégzése minden dolgot illetően, amely szükséges a saját dicsőségére, az ember üdvösségére, hitére és életére nézve, vagy kifejezetten le van fektetve, vagy szükségszerűen bennefoglaltatik a Szentírásban; amelyhez soha semmit nem szabad hozzátenni, akár a Lélek új kijelentésén, vagy emberi hagyományokon keresztül. (9)
Mindazonáltal elismerjük, hogy Isten Lelkének belső megvilágosítása szükséges az Igében kinyilatkoztatott dolgok üdvözítő megértéséhez, (10) és hogy vannak olyan istentiszteletet, egyházvezetést illető, emberi tevékenységekre és társaságokra általánosan vonatkozó körülmények, melyekről a természet világossága és keresztyén megfontoltság szerint kell rendelkezni, az Ige általános szabályainak megfelelően, melyeket mindig meg kell tartani. (11)
9) 2Tim 3:15–17; Gal 1:8,9.
10) Jn 6:45; 1Kor 2:9–12.
11) 1Kor 11:13,14; 14:26,40.
7. A Szentírásban nem minden dolog egyformán világos önmagában, és nem is egyformán érthető mindenkinek; (12) mégis azok a dolgok, melyeket az üdvösséghez szükséges tudni, hinni és megtartani, annyira világosan vannak bemutatva és feltárva a Szentírás egyik vagy másik helyén, hogy nemcsak a tanultak, de a tanulatlanok is – szokásos eszközök megfelelő használatával – eljuthatnak ezek elégséges megértésére. (13)
12) 2Pt 3:16.
13) Zsolt 19:7; 119:130.
8. A Ószövetség héberül (ami az anyanyelve Isten régről való népének) (14), és az Újszövetség görögül (amit megírása idején a legáltalánosabban ismertek a nemzetek), mivel közvetlenül Istentől ihletettek, és az Ő egyedülálló gondoskodása és gondviselése minden korszakban tisztán megőrizte azokat, ennélfogva hitelesek; úgyhogy minden vallási vitában az egyháznak végső soron hozzájuk kell folyamodni. (15) Azonban mivel ezek az eredeti nyelvek nem ismertek Isten egész népe számára, akiknek joguk és közük van a Szentíráshoz, és akiknek megparancsoltatott, hogy Isten félelmében olvassák (16) és kutassák azt, (17) ezért le kell fordítani azt minden nemzet közönséges nyelvére, amelyhez eljut, (18) hogy Isten Igéje gazdagon lakozva mindenkiben, Őt elfogadható módon tiszteljék, valamint a Szentírásból türelmet és vigasztalást merítve reménységük legyen. (19)
14) Róm 3:2.
15) Ézs 8:20.
16) ApCsel 15:15.
17) Jn 5:39.
18) 1Kor 14:6,9,11,12,24,28.
19) Kol 3:16.
9. A Szentírás értelmezésének tévedhetetlen mércéje maga a Szentírás; és ezért amikor kérdés merül fel bármely szentírási szakasz igazi és teljes értelméről (mely nem sokféle, hanem egy), akkor ezt más, világosabban szóló igehelyek által kell megkeresni. (20)
20) 2Pt 1:20,21; ApCsel 15:15,16.
10. A legfelsőbb döntőbíró, amely által kell minden vallási vitát eldönteni, és zsinatok minden határozatát, régi írók véleményeit, emberek tanításait és egyéni lelkeket megvizsgálni, és amelynek a határozatában meg kell nyugodnunk, nem lehet más, csak a Szentlélek által adatott Szentírás, amely – ilyen módon adatott – Szentírásban a hitünk végül megállapodik. (21)
21) Mt 22:29,31; Ef 2:20; ApCsel 28:23.
1. Az Úr, a mi Istenünk az egyedüli élő és igaz Isten; (1) akinek létezése Önmagában és Önmagától van (2), lényében és tökéletességében végtelen; akinek lényegét senki sem képes felfogni, csak Ő maga; (3) legtisztább lélek, (4) láthatatlan, nincs teste, sem részei, sem szenvedélyei, aki egyedül rendelkezik halhatatlansággal, aki az emberek számára megközelíthetetlen világosságban lakik; (5) aki változhatatlan, (6) mérhetetlen, (7) örök, (8) felfoghatatlan, mindenható (9), minden szempontból végtelen, legszentebb, (10) legbölcsebb, legszabadabb és legteljesebb; aki mindent a saját változhatatlan és legigazságosabb akaratának tanácsvégzése szerint cselekszik (11) az Ő saját dicsőségére; (12) tökéletesen szeretetteljes, kegyelmes, irgalmas, hosszútűrő, bővölködik jóságban és igazságban, aki megbocsátja a gonoszságot, vétket és bűnt; a megjutalmazója azoknak, akik buzgón keresik Őt, (13) és azonkívül legigazságosabb és legrettenetesebb az Ő ítéleteiben, (14) aki gyűlöl minden bűnt, (15) és aki semmiképpen sem menti fel a bűnöst. (16)
1) 1Kor 8:4–6; 5Móz 6:4.
2) Jer 10:10; Ézs 48:12.
3) 2Móz 3:14.
4) Jn 4:24.
5) 1Tim 1:17; 5Móz 4:15,16.
6) Mal 3:6.
7) 1Kir 8:27; Jer 23:23.
8) Zsolt 90:2.
9) 1Móz 17:1.
10) Ézs 6:3.
11) Zsolt 115:3; Ézs 46:10.
12) Péld 16:4; Róm 11:36.
13) 2Móz 34:6,7; Zsid 11:6.
14) Neh 9:32,33.
15) Zsolt 5:5,6.
16) 2Móz 34:7; Náh 1:2,3.
2. Isten, aki Önmagában és Önmagától bír teljes élettel, (17) dicsőséggel, (18) jósággal, (19) boldogsággal, egyedül Önmagában és Önmagának teljesen elégséges, aminthogy nem szorul rá semmilyen teremtményre, amelyet Ő alkotott, sem nem merít semmilyen dicsőséget belőlük, (20) hanem csak az Ő saját dicsőségét mutatja meg bennük, általuk, nekik és rajtuk; Ő az egyedüli forrása minden létezőnek, akitől, aki által és akiért van minden, (21) és Neki tökéletesen szuverén uralma van minden teremtmény fölött, hogy azt tegye általuk, értük, vagy rajtuk, ami csak tetszik Neki; (22) az Ő tekintete előtt minden dolog nyílt és leplezetlen; (23) tudása végtelen, tévedhetetlen és a teremtménytől független, úgyhogy Számára semmi sem esetleges vagy bizonytalan; (24) Ő minden tanácsvégzésében, minden munkájában (25) és minden parancsolatában legszentebb; Őt illeti meg az angyalok és emberek részéről minden imádat, (26) szolgálat vagy engedelmesség, amellyel teremtményekként a Teremtőnek tartoznak, és bármi egyéb, amit tetszése szerint elvár tőlük.
17) Jn 5:26.
18) Zsolt 148:13.
19) Zsolt 119:68.
20) Jób 22:2,3.
21) Róm 11:34–36.
22) Dán 4:25,34,35.
23) Zsid 4:13.
24) Ez 11:5; ApCsel 15:18.
25) Zsolt 145:17.
26) Jel 5:12–14.
3. Ebben az isteni és végtelen Lényben három létező van, az Atya, az Ige vagy Fiú és a Szentlélek, (27) akik egyek lényegben, hatalomban és örök mivoltukban, aminthogy mindegyikük bírja a teljes isteni lényeget, e lényeg mégis osztatlan: (28) az Atya senkitől sem való, nem származik és nem is ered; a Fiú öröktől fogva az Atyától származik; (29) a Szentlélek az Atyától és a Fiútól ered; (30) mind végtelen, kezdet nélküli, ezért egyetlen Isten, aki természet és létezés tekintetében nem osztandó, de megkülönböztetendő különféle sajátos, vonatkozó tulajdonságok és személyes viszonyok által; amely Szentháromság tan az Istennel való egész közösségünk és a Tőle való megnyugtató függésünk alapja.
27) 1Jn 5:7; Mt 28:19; 2Kor 13:14.
28) 2Móz 3:14; Jn 14:11; 1Kor 8:6.
29) Jn 1:14,18.
30) Jn 15:26; Gal 4:6.
1. Isten az Ő saját akaratának legbölcsebb és legszentebb tanácsvégzése szerint, szabadon és megváltoztathatatlanul, Önmagában, öröktől fogva elrendelt minden valaha bekövetkező dolgot; (1) mégis úgy, hogy ezáltal Isten nem szerzője a bűnnek, sem közössége nincs semmivel abban; (2) nem is gyakorol erőszakot teremtményei akaratán, és nem is vette el a másodlagos okok szabadságát vagy eshetőségét, hanem inkább megerősítette azokat; (3) amiben megmutatkozik az Ő bölcsessége minden dolog elrendezésében, valamint ereje és hűsége az elrendelésének megvalósításában. (4)
1) Ézs 46:10; Ef 1:11; Zsid 6:17; Róm 9:15,18.
2) Jak 1:13; 1Jn 1:5.
3) ApCsel 4:27,28; Jn 19:11.
4) 4Móz 23:19; Ef 1:3–5.
2. Habár Isten mindent tud, ami csak bekövetkezhet vagy be tud következni az összes elképzelhető körülmény közepette, (5) Ő mégsem azért rendelt el bármit is, mert előre látta azt jövendőként, vagy úgy, mint ami ilyen körülmények közepette bekövetkezne. (6)
5) ApCsel 15:18.
6) Róm 9:11,13,16,18.
3. Isten elrendelése által, az Ő dicsőségének kinyilvánítására egyes emberek és angyalok predesztináltattak vagy eleve elrendeltettek örök életre Jézus Krisztus által, (7) az Ő dicsőséges kegyelmének magasztalására; (8) míg mások az ő bűneikben való cselekvésre hagyattak jogos kárhoztatásukra, az Ő dicsőséges igazságosságának magasztalására. (9)
7) 1Tim 5:21; Mt 25:34.
8) Ef 1:5,6.
9) Róm 9:22,23; Júd 4.
4. Ezen ekképpen predesztinált és eleve elrendelt angyalok és emberek pontosan és megváltoztathatatlanul vannak kijelölve, és számuk oly bizonyos és meghatározott, hogy az sem nem növelhető, sem nem csökkenthető. (10)
10) 2Tim 2:19; Jn 13:18.
5. Az emberiségből azokat, akik életre vannak predesztinálva, Isten a világ megalapítása előtt az Ő örök és változhatatlan célja, valamint az Ő akaratának titkos tanácsvégzése és jótetszése szerint kiválasztotta Krisztusban örökkévaló dicsőségre, egyedül az Ő szabad kegyelméből és szeretetéből, (11) anélkül, hogy a teremtményben bármi más mint feltétel vagy ok Őt erre indította volna. (12)
11) Ef 1:4,9,11; Róm 8:30; 2Tim 1:9; 1Thessz 5:9.
12) Róm 9:13,16; Ef 2:5,12.
6. Amiként Isten kijelölte a választottakat dicsőségre, úgy az Ő akaratának örök és legszabadabb szándéka szerint eleve elrendelt minden eszközt is ehhez; (13) ennélfogva a kiválasztottakat, akik Ádámban elbuktak, Krisztus által megváltja, (14) hatékonyan elhívja Krisztusba vetett hitre az Ő Lelke által, aki kellő időben munkálkodik, megigazítja, gyermekeivé fogadja, megszenteli (15) és megőrzi őket az Ő hatalmával hit által az üdvösségre; (16) nem is részesül senki más Krisztus által megváltásban, hatékony elhívásban, megigazításban, örökbefogadásban, megszentelésben és üdvözítésben, csak a választottak. (17)
13) 1Pt 1:2; 2Thessz 2:13.
14) 2Thessz 5:9,10.
15) Róm 8:30; 2Thessz 2:13.
16) 1Pt 1:5.
17) Jn 10:26; 17:9; 6:64.
7. A predesztináció mélységes titkának tanát különleges körültekintéssel és gonddal kell kezelni, hogy az Istennek az Ő Igéjében kinyilatkoztatott akaratára figyelő és annak engedelmeskedő emberek a hatékony elhívásuk bizonyosságából fakadóan biztosítva legyenek az ő örök kiválasztottságuk felől; (18) így ez a tan adjon okot Isten dicséretére, (19) tiszteletére és csodálatára, valamint alázatra, (20) igyekezetre, és bőséges vigasztalásra mindazoknak, akik őszintén engedelmeskednek az evangéliumnak. (21)
18) 1Thessz 1:4,5; 2Pt 1:10.
19) Ef 1:6; Róm 11:33.
20) Róm 11:5,6,20.
21) Lk 10:20.
1. Kezdetben úgy tetszett az Atya, Fiú és Szentlélek Istennek, (1) az Ő örök hatalma, (2) bölcsessége és jósága dicsőségének kinyilvánítása végett, hogy hat nap alatt megteremtse, megalkossa a világot, és mindent, ami benne van, akár láthatókat, akár láthatatlanokat, és mindezt igen jóra. (3)
1) 1Jn 1:2,3; Zsid 1:2; Jób 26:13.
2) Róm 1:20.
3) Kol 1:16; 1Móz 1:31.
2. Miután Isten minden más teremtményt megalkotott, megteremtette az embert, férfivá és nővé, (4) értelmes és halhatatlan lélekkel, (5) alkalmassá téve őket arra az Istennek való életre, amelyre teremtettek; Isten képmására, ismeretben, igazságban és valóságos szentségben megalkotva; (6) Isten törvényével a szívükbe írva, (7) és erővel annak betöltésére, és mégis lehetőséggel annak áthágására, minthogy saját akaratuk szabadságára voltak hagyva, mely változásnak volt kitéve. (8)
4) 1Móz 1:27.
5) 1Móz 2:7.
6) Préd 7:29; 1Móz 1:26.
7) Róm 2:14,15.
8) 1Móz 3:6.
3. A szívükbe írt törvény mellett parancsot kaptak, hogy ne egyenek a jó és gonosz tudásának fájáról, (9) amelyet amíg megtartottak, boldogok voltak az Istennel való közösségükben, és uralkodtak a teremtmények fölött. (10)
9) 1Móz 2:17.
10) 1Móz 1:26,28.
1. Isten, mindenek jó Teremtője, végtelen hatalmával és bölcsességével fenntart, irányít, elrendez és kormányoz minden teremtményt és dolgot, (1) a legnagyobbtól egészen a legkisebbig, (2) az Ő legbölcsebb és legszentebb gondviselése által, annak bevégzésére, amire teremtettek, az Ő tévedhetetlen előretudásának és az Ő akarata szabad és változhatatlan tanácsvégzésének megfelelően; az Ő bölcsessége, hatalma, igazságossága, végtelen jósága és irgalma dicsőségének magasztalására. (3)
1) Zsid 1:3; Jób 38:11; Ézs 46:10,11; Zsolt 135:6.
2) Mt 10:29–31.
3) Ef 1:11.
2. Jóllehet Istennek mint az elsődleges oknak az előre tudásával és elrendelésével összefüggésben minden dolog változhatatlanul és csalhatatlanul bekövetkezik; (4) úgyhogy semmi nem történik senkivel véletlenül, vagy az Ő gondviselésén kívül; (5) mégis ugyanezen gondviselés által Ő elrendelte, hogy ezek a másodlagos okok természete szerint – akár szükségszerűen, szabadon vagy esetlegesen – történjenek meg. (6)
4) ApCsel 2:23.
5) Péld 16:33.
6) 1Móz 8:22.
3. Mindennapi gondviselésében Isten felhasznál eszközöket, (7) mégis szabad arra, hogy tetszése szerint ezek nélkül, (8) ezeken túlmenően, (9) valamint ezek ellenére (10) munkálkodjon.
7) ApCsel 27:31.44; Ézs 55:10,11.
8) Hós 1:7.
9) Róm 4:19–21.
10) Dán 3:27.
4. Isten mindenható ereje, kikutathatatlan bölcsessége és végtelen jósága olyan messzemenően megnyilvánul az Ő gondviselésében, hogy meghatározott tanácsvégzése kiterjed egészen az első bukásra, valamint mind az angyalok, mind az emberek minden más bűnös cselekedeteire (11) – és nem egy puszta megengedés által –, amiket ezenfelül legbölcsebben és leghatalmasabban korlátoz, és egyéb módon elrendel és kormányoz, (12) sokrétű rendelkezésében az Ő legszentebb céljaira; (13) mégis úgy, hogy a tetteik bűnössége kizárólag a teremtményekből származik, és nem Istenből, aki legszentebb és legigazabb lévén nem szerzője vagy jóváhagyója a bűnnek, és nem is lehet az. (14)
11) Róm 11:32–34; 2Sám 24:1; 1Krón 21:1.
12) 2Kir 19:28; Zsolt 76:10.
13) 1Móz 50:20; Ézs 10:6,7,12.
14) Zsolt 50:21; 1Jn 2:16.
5. A legbölcsebb, legigazságosabb és legkegyelmesebb Isten gyakran hagyja az Ő saját gyermekeit egy időre különféle kísértésekben és a saját szívük romlottságában, hogy korábbi bűneikért megfenyítse őket, vagy hogy felfedje előttük szívük romlottságának és csalárdságának rejtett erejét, hogy alázatra indítsa őket; és hogy egy Önmagától való szorosabb és állandóbb függésre nevelje őket támogatásuk tekintetében; és hogy éberebbé tegye őket a bűn minden jövőbeli eshetőségével szemben, valamint egyéb igaz és szent célok érdekében. (15)
Így tehát bármi is éri akármelyik választottját, az az Ő rendelkezése által, az Ő dicsőségére és a választottai javára van. (16)
15) 2Krón 32:25,26,31; 2Sám 24:1; 2Kor 12:7–9.
16) Róm 8:28.
6. Ami azokat a gonosz és istentelen embereket illeti, akiket Isten mint az igaz bíró korábbi bűnök miatt megvakít és megkeményít; (17) tőlük Ő nem pusztán visszatartja a kegyelmét, amely megvilágosíthatta volna őket értelmükben, és hathatott volna rájuk szívükben; (18) hanem időnként vissza is vonja tőlük az ajándékokat, amelyekkel korábban rendelkeztek, (19) és kiteszi őket olyan dolgoknak, amelyeket romlottságuk bűnre való alkalomként használ; (20) és ezenfelül kiszolgáltatja őket a saját kívánságaiknak, a világ kísértéseinek és a Sátán hatalmának, (21) amiből az következik, hogy megkeményítik magukat még azon eszközök hatására is, melyeket Isten mások meglágyítására használ. (22)
17) Róm 1:24,26,28; 11:7,8.
18) 5Móz 29:4.
19) Mt 13:12.
20) 5Móz 2:30; 2Kir 8:12,13.
21) Zsolt 81:11,12; 2Thessz 2:10–12.
22) 2Móz 8:15,32; Ézs 6:9,10; 1Pt 2:7,8.
7. Amint Isten gondviselése általánosságban minden teremtményére kiterjed, úgy egy különlegesebb módon visel gondot az Ő egyházáról, és minden dolgot annak javára rendez. (23)
23) 1Tim 4:10; Ám 9:8,9; Ézs 43:3–5.
1. Habár Isten igaznak és tökéletesnek teremtette az embert, és igazságos törvényt adott neki, amely életre vezetett volna, ha megtartotta volna azt, és halállal fenyegetett annak megszegése esetén, (1) ő mégsem maradt meg sokáig ebben a tisztességben; minthogy a Sátán a kígyó ravaszságát használta, hogy elcsábítsa Évát, majd általa elcsábította Ádámot, aki minden kényszer nélkül, szándékosan áthágta a teremtésük törvényét és a nekik adatott parancsolatot a tiltott gyümölcs evése által, (2) amit Isten az Ő bölcs és szent tanácsvégzésének megfelelően tetszése szerint megengedett, minthogy elhatározta, hogy az Ő saját dicsőségére rendeli azt.
1) 1Móz 2:16,17.
2) 1Móz 3:12,13; 2Kor 11:3.
2. Első szüleink e bűn által kiestek az eredeti igaz voltukból és Istennel való közösségükből, és őbennük mi is, minélfogva a halál mindenkire kiterjedt: (3) mindenki halott lett a bűnben, (4) és teljesen bemocskolódott teste és lelke minden képességében és részében. (5)
3) Róm 3:23.
4) Róm 5:12, stb.
5) Tit 1:15; 1Móz 6:5; Jer 17:9; Róm 3:10–19.
3. Mivel ők képezték az egész emberiség gyökerét, és Isten rendeléséből annak helyében és képviseletében álltak, vétkük bűnössége áttulajdoníttatott, és megromlott természetük továbbadódott minden utódukra, akik szokásos nemzés útján származnak tőlük, (6) így most már bűnben fogannak, (7) és természet szerint a harag gyermekei, (8) a bűn szolgái, alávetve a halálnak (9) és minden egyéb lelki, ideiglenes és örök nyomorúságnak, hacsak az Úr Jézus meg nem szabadítja őket. (10)
6) Róm 5:12–19; 1Kor 15:21,22,45,49.
7) Zsolt 51:5; Jób 14:4.
8) Ef 2:3.
9) Róm 6:20, 5:12.
10) Zsid 2:14,15; 1Thessz 1:10.
4. Ebből az eredendő romlottságból – ami miatt minden jótól teljességgel idegenkedünk, arra képtelenek vagyunk és annak ellenszegülői lettünk, és mindenestül hajlamosak vagyunk minden gonoszságra – (11) fakad minden tényleges vétek. (12)
11) Róm 8:7; Kol 1:21.
12) Jak 1:14,15; Mt 15:19.
5. A természetnek ez a romlottsága ebben az életben megmarad azokban, akik újjászülettek; (13) és bár ez Krisztus által bocsánatot nyer és halálra adatik, mégis mind maga ez a romlottság, mind az ebből eredő indulatok igazán és ténylegesen bűnök. (14)
13) Róm 7:18,23; Préd 7:20; 1Jn 1:8.
14) Róm 7:23–25; Gal 5:17.
1. A távolság Isten és a teremtmény között oly nagy, hogy bár az értelmes teremtmények engedelmességgel tartoznak Neki mint Teremtőjüknek, mégis az élet jutalmát ők sohasem érhették volna el, csak Isten részéről valamilyen önkéntes leereszkedés révén, amit tetszett Neki, hogy szövetség útján fejezzen ki. (1)
1) Lk 17:10; Jób 35:7,8.
2. Továbbá, mivel a bukása által az ember a törvény átka alá vonta saját magát, (2) tetszett az Úrnak, hogy egy kegyelmi szövetséget hozzon létre, amelyben Ő szabadon felkínálja a bűnösöknek az életet és az üdvösséget Jézus Krisztus által, elvárva tőlük az Őbenne való hitet, hogy üdvözülhessenek; (3) valamint megígérve, hogy az Ő Szentlelkét adja mindazoknak, akik örök életre rendeltettek, hogy késszé és képessé tegye őket a hitre. (4)
2) 1Móz 2:17; Gal 3:10; Róm 3:20,21.
3) Róm 8:3; Mk 16:15,16; Jn 3:16.
4) Ez 36:26,27; Jn 6:44,45; Zsolt 110:3.
3. Ez a szövetség az evangéliumban van kinyilatkoztatva; elsőként Ádám számára az üdvösség ígéretében az asszony magva által, (5) és később további lépésekben, amíg ennek teljes feltárulása befejezett lett az Újszövetségben; (6) ez pedig azon az örök szövetségkötésen alapszik, amely az Atya és a Fiú között jött létre a választottak megváltásáról; (7) és az elbukott Ádám minden utóda, akik valaha üdvözültek, kizárólag ennek a szövetségnek a kegyelme által nyertek életet és áldott halhatatlanságot, mivel az ember most már teljességgel képtelen arra, hogy elfogadhatóvá váljon Isten előtt azon feltételek alapján, amelyeken Ádám az ő ártatlan állapotában állt. (8)
5) 1Móz 3:15.
6) Zsid 1:1.
7) 2Tim 1:9; Tit 1:2.
8) Zsid 11:6,13; Róm 4:1,2 stb.; ApCsel 4:12; Jn 8:56.
1. Tetszett Istennek, az Ő örök szándéka szerint, hogy az Úr Jézust, az Ő egyszülött Fiát, a kettejük között megkötött szövetségnek megfelelően kiválassza és elrendelje, hogy Isten és ember között a közbenjáró legyen; (1) a Próféta, (2) Pap (3) és Király; (4) az egyház feje és Üdvözítője, (5) minden dolgok örököse (6) és a világ bírája; (7) akinek öröktől fogva adott egy népet, hogy az Ő magva legyen, és hogy Őáltala az időben megváltsa, elhívja, megigazítsa, megszentelje és megdicsőítse azt. (8)
1) Ézs 42:1; 1Pt 1:19,20.
2) ApCsel 3:22.
3) Zsid 5:5,6.
4) Zsolt 2:6; Lk 1:33.
5) Ef 1:22,23.
6) Zsid 1:2.
7) ApCsel 17:31.
8) Ézs 53:10; Jn 17:6; Róm 8:30.
2. Isten Fia, a Szentháromság második személye, aki valóságos és örök Isten, az Atya dicsőségének ragyogása, Vele egylényegű és egyenlő, aki a világot alkotta, aki fenntart és kormányoz mindent, amit Ő megalkotott, amikor eljött az idő teljessége, emberi természetet vett magára, annak minden lényeges tulajdonságával és általános gyengeségével, (9) mégis bűn nélkül; (10) minthogy a Szentlélek által fogantatott Szűz Mária méhében, amint a Szentlélek leszállt reá, és a Magasságos ereje árnyékolta be őt; és így egy Júda törzséből való asszonytól lett, Ábrahám és Dávid magvából, az Írásoknak megfelelően; (11) így tehát két teljes, tökéletes és megkülönböztetett természet elválaszthatatlanul összekapcsolódott egyetlen személyben, átalakulás, keveredés vagy összeolvadás nélkül; mely személy valóságos Isten és valóságos ember, mégis egyetlen Krisztus, az egyedüli közbenjáró Isten és ember között. (12)
9) Jn 1:1,14; Gal 4:4.
10) Róm 8:3; Zsid 2:14–17; 4:15.
11) Mt 1:22,23; Lk 1:27,31,35.
12) Róm 9:5; 1Tim 2:5.
3. Az Úr Jézus, aki az Ő emberi természetében így egyesült az istenivel a Fiú személyében, megszenteltetett és felkenetett a Szentlélekkel minden mértéket meghaladóan, (13) Magában bírva a bölcsesség és ismeret minden kincsét; (14) akiben tetszett az Atyának, hogy az egész teljesség lakozzék, (15) abból a célból, hogy – lévén szent, ártatlan, szeplőtelen, (16) kegyelemmel és igazsággal teljes – (17) teljességgel el legyen látva a közbenjáró és kezes tisztségének bevégzésére; (18) mely tisztséget nem Ő vett fel magára, hanem az Ő Atyja hívta el erre; (19) aki továbbá minden hatalmat és ítéletet az Ő kezébe helyezett, és parancsot adott Neki ugyanezek végrehajtására. (20)
13) Zsolt 45:7; ApCsel 10:38; Jn 3:34.
14) Kol 2:3.
15) Kol 1:19.
16) Zsid 7:26.
17) Jn 1:14.
18) Zsid 7:22.
19) Zsid 5:5.
20) Jn 5:22,27; Mt 28:18; ApCsel 2:36.
4. Ezt a tisztséget az Úr Jézus a legkészségesebben vállalta, (21) melyet hogy teljesíthessen, a törvény alá helyeztetett, (22) és tökéletesen betöltötte azt, továbbá elviselte a nekünk járó büntetést, amelyet nekünk kellett volna elhordozni és elszenvedni, (23) bűnné és átokká tétetvén érettünk; (24) elviselve a legsúlyosabb szomorúságokat lelkében és a legfájdalmasabb kínokat testében; (25) keresztre feszítették és meghalt, és a halottak állapotában maradt, mégsem látott romlást: (26) harmadnapon feltámadt a halottak közül (27) ugyanazzal a testtel, amelyben szenvedett, (28) amellyel fel is ment a mennybe, (29) és ott ül az Ő Atyjának jobbján közbenjárva, (30) és vissza fog térni, hogy megítélje az embereket és az angyalokat a világ végén. (31)
21) Zsolt 40:7,8; Zsid 10:5–10; Jn 10:18.
22) Gal 4:4; Mt 3:15.
23) Gal 3:13; Ézs 53:6; 1Pt 3:18.
24) 2Kor 5:21.
25) Mt 26:37,38; Lk 22:44; Mt 27:46.
26) ApCsel 13:37.
27) 1Kor 15:3,4.
28) Jn 20:25,27.
29) Mk 16:19; ApCsel 1:9–11.
30) Róm 8:34; Zsid 9:24.
31) ApCsel 10:42; Róm 14:9,10; ApCsel 1:11; 2Pt 2:4.
5. Az Úr Jézus, az Ő tökéletes engedelmessége és Önnön áldozata által, melyet egyetlenegyszer ajánlott fel Istennek az örökkévaló Lélek által, teljesen eleget tett Isten igazságosságának, (32) megbékélést szerzett, és örökkévaló örökséget vásárolt a menny királyságában mindazoknak, akiket Neki adott az Atya. (33)
32) Zsid 9:14; 10:14; Róm 3:25,26.
33) Jn 17:2; Zsid 9:15.
6. Habár Krisztus az Ő testet öltése utánig a megváltás árát ténylegesen nem fizette ki, mégis annak értéke, hathatóssága és jótéteménye a választottak számára minden korban közölve volt, a világ kezdetétől fogva folyamatosan, azon ígéretekben, előképekben és áldozatokban, illetve azok által, melyekben Ő volt kinyilatkoztatva és jelképezve mint az asszony magva, aki a kígyó fejét majd összezúzza; (34) és a Bárány, aki megöletett a világ megalapítása óta, (35) aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. (36)
34) 1Kor 10:4; Zsid 4:2; 1Pt 1:10,11.
35) Jel 13:8.
36) Zsid 13:8.
7. Közbenjárói munkájában Krisztus mindkét természet szerint cselekszik, mindegyik természet által azt téve, ami annak megfelelő; mégis a személy egységének okán, ami az egyik természetnek megfelelő, az a Szentírásban olykor a másik természet által megnevezett személynek van tulajdonítva. (37)
37) Jn 3:13; ApCsel 20:28.
8. Mindazok számára, akikért Krisztus örök megváltást szerzett, Ő bizonyosan és hatékonyan alkalmazza és közli ugyanezt, közbenjárva értük; (38) Lelke által Önmagával egyesítve őket, az Igében és az Ige által kinyilatkoztatva számukra az üdvösség titkát, meggyőzve őket, hogy higgyenek és engedelmeskedjenek, (39) az Ő Igéje és Lelke által kormányozva szívüket, (40) és az Ő mindenható ereje és bölcsessége által legyőzve minden ellenségüket, (41) oly módon és utakon, ahogyan az leginkább összhangban van az Ő csodálatos és kikutathatatlan rendelkezésével; és mindezt szabad és abszolút kegyelemből, bármilyen bennük előrelátott feltétel nélkül, ami ezt előidézné. (42)
38) Jn 6:37; 10:15,16; 17:9; Róm 5:10.
39) Jn 17:6; Ef 1:9; 1Jn 5:20.
40) Róm 8:9,14.
41) Zsolt 110:1; 1Kor 15:25,26.
42) Jn 3:8; Ef 1:8.
9. Erre a közbenjárói tisztségre Isten és ember között kizárólag Krisztus alkalmas, aki a Prófétája, Papja és Királya Isten egyházának; és ez sem egészében, sem semelyik részében nem ruházható át Tőle bárki másra. (43)
43) 1Tim 2:5.
10. A tisztségek ezen száma és sorrendje szükséges; mert tudatlanságunk tekintetében rászorulunk az Ő prófétai tisztségére; (44) Istentől való elidegenedésünk és a mi legjobb szolgálataink tökéletlenségének tekintetében szükségünk van az Ő papi tisztségére, hogy megbékítsen minket Istennel, és Neki elfogadhatóként mutasson be minket; (45) és tekintettel az Istentől való idegenkedésünkre és a mi teljes képtelenségünkre, hogy Őhozzá visszatérjünk, valamint a lelki ellenségeinktől való megmentésünk és védelmünk érdekében szükségünk van az Ő királyi tisztségére, hogy meggyőzzön, legyőzzön, vonjon, fenntartson, megszabadítson és megtartson minket az Ő mennyei királyságára. (46)
44) Jn 1:18.
45) Kol 1:21; Gal 5:17.
46) Jn 16:8; Zsolt 110:3; Lk 1:74,75.
1. Isten az ember akaratát felruházta a választás alapján való cselekvésnek azzal a természetes szabadságával és erejével, hogy az nincsen sem kényszerítve, sem pedig valamely természetes szükségszerűség által meghatározva, hogy jót vagy gonoszt tegyen. (1)
1) Mt 17:12; Jak 1:14; 5Móz 30:19.
2. Az embernek az ártatlan állapotában volt szabadsága és ereje arra, hogy akarja és tegye azt, ami jó és Istennek tetsző, (2) azonban mégis megingatható volt, úgyhogy kieshetett ebből. (3)
2) Préd 7:29.
3) 1Móz 3:6.
3. A bűn állapotába való esése által az ember teljesen elvesztette az akarat minden képességét az üdvösséggel járó bármilyen lelki jóra; (4) így mint természeti ember, aki mindenestül idegenkedik attól a jótól, és halott a bűnben, (5) a saját erejéből nem képes megtéríteni önmagát, vagy erre önmagát felkészíteni. (6)
4) Róm 5:6; 8:7.
5) Ef 2:1,5.
6) Tit 3:3–5; Jn 6:44.
4. Mikor Isten egy bűnöst megtérít, és áthelyezi őt a kegyelem állapotába, felszabadítja őt a bűn alatti természeti megkötözöttségéből, (7) és egyedül az Ő kegyelme által képessé teszi, hogy szabadon akarja és tegye azt, ami lelkileg jó; (8) mégis úgy, hogy a megmaradó romlottságai okán mégsem tökéletesen vagy csak azt akarja, ami jó, hanem azt is akarja, ami gonosz. (9)
7) Kol 1:13; Jn 8:36.
8) Fil 2:13.
9) Róm 7:15,18,19,21,23.
5. Az embernek az akarata csupán a dicsőség állapotában tétetik tökéletesen és változhatatlanul szabaddá egyedül a jóra. (10)
10) Ef 4:13.
1. Tetszik Istennek, hogy akiket predesztinált az életre, hatékonyan elhívja az Általa kijelölt és elfogadott időben (1) Igéje és Lelke által a bűn és halál azon állapotából, amelyben természetüknél fogva vannak, kegyelemre és üdvösségre Jézus Krisztus által; (2) megvilágosítva elméjüket lelki és üdvözítő módon, hogy megértsék Isten dolgait; (3) elvéve a kőszívüket, és hússzívet adva nekik; (4) megújítva akaratukat, és az Ő mindenható ereje által a jóra rendelve őket, valamint hatékonyan vonva őket Jézus Krisztushoz; (5) mégis úgy, hogy a legszabadabban jöjjenek, az Ő kegyelme által készségessé téve. (6)
1) Róm 8:30; 11:7; Ef 1:10,11; 2Thessz 2:13,14.
2) Ef 2:1–6.
3) ApCsel 26:18; Ef 1:17–18.
4) Ez 36:26.
5) 5Móz 30:6; Ez 36:27; Ef 1:19.
6) Zsolt 110:3; Én 1:4.
2. Ez a hatékony elhívás kizárólag Isten szabad és különleges kegyelméből van, egyáltalán nem az emberben előrelátott bármilyen dologból, sem a teremtményben lévő bármilyen erőből vagy működésből, ami együtt munkálkodik az Ő különleges kegyelmével, (7) minthogy a teremtmény teljesen passzív ebben, halott a bűnökben és vétkekben, mígnem a Szentlélek megeleveníti és megújítja; (8) ezáltal képessé téve őt arra, hogy válaszoljon erre a hívásra, és hogy megragadja a benne felajánlott és közvetített kegyelmet, éspedig nem kisebb erő által, mint ami Krisztust feltámasztotta a halottak közül. (9)
7) 2Tim 1:9; Ef 2:8.
8) 1Kor 2:14; Ef 2:5; Jn 5:25.
9) Ef 1:19,20.
3. A választott csecsemők, akik csecsemőkorban meghalnak, újjászületnek és üdvözülnek Krisztus révén a Lélek által; (10) aki akkor, ott és úgy munkálkodik, amikor, ahol és ahogy Neki tetszik; (11) ugyanígy mindazok a választott személyek is, akik alkalmatlanok arra, hogy külsőleg elhívassanak az Ige szolgálata által.
10) Jn 3:3,5,6.
11) Jn 3:8.
4. Mások, akik nem lettek kiválasztva, bár elhívathatnak az Ige szolgálata által, és részük lehet a Lélek valamilyen általános működésében, (12) mégis minthogy az Atya nem vonja őket hatékonyan, nem fognak, nem is tudnak igazán Krisztushoz jönni, és ezért nem üdvözülhetnek: (13) még kevésbé üdvözülhetnek azok az emberek, akik nem fogadják el a keresztyén vallást; legyenek bár akármennyire is szorgalmasak, hogy életüket a természet világossága és az általuk vallott vallás törvénye szerint alakítsák.
12) Mt 22:14; 13:20,21; Zsid 6:4,5.
13) Jn 6:44,45,65; 1Jn 2:24,25.
14) ApCsel 4:12; Jn 4:22; 17:3.
1. Akiket Isten hatékonyan elhív, azokat ingyen meg is igazítja, (1) nem azáltal, hogy igazságot tölt beléjük, hanem azáltal, hogy megbocsátja bűneiket, és a személyüket igaznak számítja és fogadja el; (2) nem bármilyen bennük munkált vagy általáluk cselekedett dologért, hanem egyedül Krisztusért; (3) nem azáltal, hogy magát a hitet, a hit cselekedetét, vagy bármi más evangéliumi engedelmességet igazságukként tulajdonítja nekik; hanem azáltal, hogy Krisztusnak az egész törvény iránti aktív engedelmességét és a halálában tanúsított passzív engedelmességét tulajdonítja az ő teljes és egyedüli igazságukként, (4) ők elfogadják Őt és az Ő igazságát, valamint Őreá és az Ő igazságára hagyatkoznak hit által, amely hit nem önmaguktól van; Isten ajándéka ez. (5)
1) Róm 3:24; 8:30.
2) Róm 4:5–8; Ef 1:7.
3) 1Kor 1:30,31; Róm 5:17–19.
4) Fil 3:8,9; Ef 2:8–10.
5) Jn 1:12; Róm 5:17.
2. A hit, amely így elfogadja Krisztust és az Ő igazságát, valamint Őreá és az Ő igazságára hagyatkozik, a megigazulásnak az egyedüli eszköze; (6) mégsincs egyedül a megigazult személyben, hanem mindig kíséri azt az összes többi üdvös kegyelem, és az nem halott hit, hanem szeretet által munkálkodik. (7)
6) Róm 3:28.
7) Gal 5:6; Jak 2:17,22,26.
3. Krisztus, az Ő engedelmessége és halála által, teljesen kifizette az adósságát mindazoknak, akik megigazulnak; és Önnön áldozata által a keresztjének a vérében, elviselve az ő helyükben a nekik járó büntetést, megfelelő, valóságos és teljes elégtételt szerzett Isten igazságosságának az ő érdekükben; (8) ugyanakkor – minthogy az Atya Őt értük adta, és az Ő engedelmességét és elégtételét elfogadta helyettük, és ezeket egyaránt ingyen tette, nem bármilyen bennük levő dologért – (9) a megigazulásuk egyedül ingyen kegyelemből van, hogy Istennek mind a pontosan megfelelő igazságossága, mind a gazdag kegyelme megdicsőülhessen a bűnösök megigazításában. (10)
8) Zsid 10:14; 1Pt 1:18,19; Ézs 53:5,6.
9) Róm 8:32; 2Kor 5:21.
10) Róm 3:26; Ef 1:6,7; 2:7.
4. Isten öröktől fogva elrendelte, hogy megigazít minden választottat, (11) és Krisztus az idők teljességében meghalt a bűneikért, és feltámadt a megigazulásukért; (12) mindazonáltal személyesen nem igazulnak meg mindaddig, amíg Szentlélek a kellő időben ténylegesen nem alkalmazza rájuk Krisztust. (13)
11) Gal 3:8; 1Pt 1:2; 1Tim 2:6.
12) Róm 4:25.
13) Kol 1:21,22; Tit 3:4–7.
5. Isten továbbra is megbocsátja a bűneit a megigazultaknak, (14) és bár ők soha nem eshetnek ki a megigazultság állapotából, (15) mégis a bűneik által Isten atyai nemtetszése alá eshetnek; (16) és ebben az állapotban többnyire nem nyerik vissza az Ő arcának világosságát, amíg meg nem alázzák magukat, meg nem vallják bűneiket, bocsánatért nem esedeznek, és meg nem újítják hitüket és bűnbánatukat. (17)
14) Mt 6:12; 1Jn 1:7,9.
15) Jn 10:28.
16) Zsolt 89:31–33.
17) Zsolt 32:5; 51; Mt 26:75.
6. Az Ószövetség alatti hívők megigazulása mindezen tekintetekben egy és ugyanaz volt, mint az Újszövetség alatti hívők megigazulása. (18)
18) Gal 3:9; Róm 4:22–24.
1. Isten az Ő egyetlen Fiában, Jézus Krisztusban és Őérte megadta, hogy az örökbefogadás kegyelmében részesüljenek mindazok, akik megigazultak, (1) ami által ők Isten gyermekei közé számláltatnak és Isten gyermekeinek a szabadságait és kiváltságait élvezik, (2) az Ő neve kerül rájuk, (3) megkapják az örökbefogadás Lelkét, (4) a kegyelem trónusához járulhatnak bátorsággal, felhatalmazást kapnak, hogy kiálthassák: ‘Abba, Atya’, (5) könyörületben, (6) oltalomban, (7) gondoskodásban (8) és fenyítésben részesülnek Őáltala mint Atya által, (9) mégis soha el nem veti őket, (10) hanem elpecsételi őket a megváltás napjára, (11) és örökkévaló üdvösség örököseiként öröklik az ígéreteket. (12)
1) Ef 1:5; Gal 4:4,5.
2) Jn 1:12; Róm 8:17.
3) 2Kor 6:18; Jel 3:12.
4) Róm 8:15.
5) Gal 4:6; Ef 2:18.
6) Zsolt 103:13.
7) Péld 14:26.
8) 1Pt 5:7.
9) Zsid 12:6.
10) Ézs 54:8,9; JSir 3:31.
11) Ef 4:30.
12) Zsid 1:14; 6:12.
1. Akik Krisztussal egyesültek, hatékonyan elhívattak és újjászülettek, kikben Krisztus halálának és feltámadásának ereje által új szív és új lélek teremtetett, ők ezenfelül tovább megszentelődnek valóságosan és személyesen, (1) ugyanazon erő által, az Ő bennük lakó Igéje és Lelke által; (2) a bűn egész testének az uralma leromboltatik, (3) és annak a különféle kívánságai egyre inkább meggyengülnek és halálra adatnak, (4) ők pedig egyre inkább megeleveníttetnek és megerősíttetnek minden üdvös kegyelemben, (5) minden igaz szentség gyakorlására, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. (6)
1) ApCsel 20:32; Róm 6:5,6.
2) Jn 17:17; Ef 3:16–19; 1Thessz 5:21–23.
3) Róm 6:14.
4) Gal 5:24.
5) Kol 1:11.
6) 2Kor 7:1; Zsid 12:14.
2. Ez a megszentelődés a teljes ember egészére kiterjed, (7) mégis befejezetlen ebben az életben; a romlottság némely maradványa továbbra is megmarad minden tagjában, (8) amiből egy folyamatos és kibékíthetetlen harc támad: a test a lélek ellen kívánkozik, a lélek pedig a test ellen. (9)
7) 1Thessz 5:23.
8) Róm 7:18,23.
9) Gal 5:17; 1Pt 2:11.
3. Ebben a harcban, bár a megmaradó romlottság egy ideig nagymértékben érvényesülhet, (10) mégis a Krisztus megszentelő Lelkéből származó folyamatos erősítés által az újjászületett rész felülkerekedik; (11) és így a szentek növekednek kegyelemben, tökéletesítve szentségüket Isten félelmében, mennyei életre törekedve, evangéliumi engedelmességben mindazon parancsolatoknak, amelyeket Krisztus mint Fő és Király az Ő Igéjében előírt a számukra. (12)
10) Róm 7:23.
11) Róm 6:14.
12) Ef 4:15–16; 2Kor 3:18; 7:1.
1. A hit kegyelme, amely által a választottak képessé válnak arra, hogy higgyenek a lelkük megmentésére, Krisztus Lelkének a munkája a szívükben, (1) és rendszerint az Ige szolgálata által munkálódik; (2) ami által ugyancsak – valamint a bemerítés és az úrvacsora kiszolgáltatása, imádság és egyéb Isten által kijelölt eszközök által – gyarapodik és erősödik. (3)
1) 2Kor 4:13; Ef 2:8.
2) Róm 10:14,17.
3) Lk 17:5; 1Pt 2:2; ApCsel 20:32.
2. E hit által a keresztyén igaznak fogadja el mindazt, ami csak ki van nyilatkoztatva az Igében, Magának Istennek a tekintélyéért, (4) és ezenfelül felfog abban egy olyan kiválóságot, ami felülmúl minden más írást és minden dolgot a világban, (5) ahogy az bemutatja Isten dicsőségét az Ő tulajdonságaiban, Krisztus kiválóságát az Ő természetében és tisztségeiben, valamint a Szentlélek hatalmát és teljességét az Ő munkálkodásaiban és működéseiben; és ilyen módon képessé válik arra, hogy rábízza a lelkét az így elhitt igazságra; (6) és ezenfelül különféleképpen cselekszik annak alapján, amit minden egyes adott rész tartalmaz; a parancsolatoknak engedelmeskedve, (7) a fenyegetésektől remegve, (8) és Isten ígéreteit megragadva erre az életre és az eljövendőre vonatkozóan; (9) az üdvözítő hit fő cselekedeteinek azonban közvetlen kapcsolatuk van Krisztussal, ahogy Őt elfogadja, befogadja és egyedül Őreá hagyatkozik a megigazulásért, megszentelődésért és örök életért, a kegyelem szövetsége révén. (10)
4) ApCsel 24:14.
5) Zsolt 19:7–10; 119:72.
6) 2Tim 1:12.
7) Jn 15:14.
8) Ézs 66:2.
9) Zsid 11:13.
10) Jn 1:12; ApCsel 16:31; Gal 2:20; ApCsel 15:11.
3. Ez a hit, bár különböző mértékű lehet, és lehet gyenge vagy erős, (11) mégis a legcsekélyebb mértékében is különbözik a jellegében vagy természetében – ahogy minden egyéb üdvös kegyelem – az ideiglenes hívők hitétől és általános kegyelmétől, (12) és ezért, bár sokszor támadás éri és meggyengül, mégis elnyeri a győzelmet, (13) sokakban felnövekedve a teljes bizonyosság eléréséig Krisztus által, (14) aki mind a szerzője, mind a bevégzője a hitünknek. (15)
11) Zsid 5:13,14; Mt 6:30; Róm 4:19,20.
12) 2Pt 1:1.
13) Ef 6:16; 1Jn 5:4,5.
14) Zsid 6:11,12; Kol 2:2.
15) Zsid 12:2.
1. A választottak közül azoknak, akik érettebb éveikben térnek meg, miután valamennyi ideig a természet állapotában éltek, és abban különféle kívánságoknak és élvezeteknek szolgáltak, Isten az ő hatékony elhívásukban életre való megtérést ad nekik. (1)
1) Tit 3:2–5.
2. Minthogy nincs senki, aki jót cselekszik és nem vétkezik, (2) és az emberek legjobbjai is – a bennük lakozó romlottságuk ereje és csalárdsága által, a kísértés érvényesülésével – súlyos bűnökbe és provokációk elkövetésébe eshetnek, Isten a kegyelem szövetségében irgalmasan gondoskodott arról, hogy az így vétkező és elbukó hívők megújuljanak üdvösségre való megtérésen keresztül. (3)
2) Préd 7:20.
3) Lk 22:31,32.
3. Ez az üdvözítő megtérés egy evangéliumi kegyelem, (4) amely által egy személy, aki a Szentlélek által felismeri a bűnének sokféle gonoszságát, megalázza magát amiatt Krisztusban való hit által, Isten szerinti szomorúsággal, annak utálatával és önmagától való megundorodással, (5) bocsánatért és kegyelmi erőért imádkozva, azzal a céllal és törekvéssel, hogy a Lélek segítségével Isten előtt járjon a teljes jótetszésére minden dologban. (6)
4) Zak 12:10; ApCsel 11:18.
5) Ez 36:31; 2Kor 7:11.
6) Zsolt 119:6,128.
4. Aminthogy a megtérésnek folytatódnia kell az életünk egész folyamán a halál teste és annak indulatai miatt, úgy minden ember kötelessége, hogy konkrétan megbánja az ő konkrét, felismert bűneit. (7)
7) Lk 19:8; 1Tim 1:13,15.
5. Ilyen módon gondoskodott Isten Krisztus által a kegyelem szövetségében a hívők üdvösségre való megőrzéséről; hogy bár nincs olyan kis bűn, mely ne érdemelne kárhozatot, (8) mégis nincs olyan nagy bűn, amely kárhozatot hozna azokra, akik megtérnek; (9) ami a megtérés állandó prédikálását szükségessé teszi.
8) Róm 6:23.
9) Ézs 1:16–18; 55:7.
1. Csak azok a jó cselekedetek, amelyeket Isten parancsolt az Ő Szent Igéjében, (1) és nem azok, amelyeket annak felhatalmazása nélkül emberek kitalálnak vakbuzgóságból vagy jó szándék bármilyen látszatára. (2)
1) Mik 6:8; Zsid 13:21.
2) Mt 15:9; Ézs 29:13.
2. Ezek az Isten parancsolatainak való engedelmességben tett jó cselekedetek az igaz és eleven hit gyümölcsei és bizonyítékai; (3) és általuk a hívők kimutatják a hálájukat, (4) erősítik a bizonyosságukat, (5) építik a testvéreiket, ékesítik az evangélium megvallását, (6) befogják az ellenfeleik száját és dicsőítik Istent, (7) akinek az alkotásai ők, Krisztus Jézusban ezekre teremtve, (8) hogy – meglévén a gyümölcsük a szentségre – elérhessék végül az örök életet. (9)
3) Jak 2:18,22.
4) Zsolt 116:12,13.
5) 1Jn 2:3,5; 2Pt 1:5–11.
6) Mt 5:16.
7) 1Tim 6:1; 1Pt 2:15; Fil 1:11.
8) Ef 2:10.
9) Róm 6:22.
3. Az ő jó cselekedetek megtételére való képességük egyáltalán nem önmaguktól van, hanem teljesen Krisztus Lelkétől; (10) és ahhoz, hogy képessé válhassanak erre, azon kegyelmek mellett, melyeket már megkaptak, szükség van ugyanazon Szentlélek tényleges hatására, hogy munkálja bennük az akarást és cselekvést az Ő jótetszése szerint; (11) mégsem szabad emiatt hanyaggá válniuk, mintha nem volnának kötelesek bármilyen feladatot elvégezni – hacsak nem a Léleknek egy különleges indítására –, hanem szorgalmasnak kell lenniük Isten bennük levő kegyelmének felgerjesztésében. (12)
10) Jn 15:4–6.
11) 2Kor 3:5; Fil 2:13.
12) Fil 2:12; Zsid 6:11,12; Ézs 64:7.
4. Akik az engedelmességükben elérik a legnagyobb magasságot, ami lehetséges ebben az életben, ők olyan távol vannak attól, hogy képesek legyenek túlteljesíteni, és hogy többet tudjanak tenni annál, amit Isten elvár, hogy sokkal elmaradnak abban, amit feladatként kötelesek megtenni. (13)
13) Jób 9:2,3; Gal 5:17; Lk 17:10.
5. A legjobb cselekedeteinkkel sem tudunk kiérdemelni bűnbocsánatot vagy örök életet Isten kezéből, a köztük és az eljövendő dicsőség között levő nagy aránytalanság, valamint a köztünk és Isten között levő végtelen távolság okán, akinek általuk sem használni, sem a korábbi bűneink tartozásáért eleget tenni nem tudunk; (14) de ha mindent megtettünk, amit tudunk, csak a kötelességünket tettük, és haszontalan szolgák vagyunk; és mivel amennyiben azok jók, a Szentlélektől származnak, (15) és amennyiben mi végezzük azokat, olyan sok gyengeséggel és tökéletlenséggel mocskolódnak be és keverednek össze, hogy nem tudják kiállni Isten büntetésének szigorúságát. (16)
14) Róm 3:20; Ef 2:8,9; Róm 4:6.
15) Gal 5:22,23.
16) Ézs 64:6; Zsolt 143:2.
6. Mégis mindamellett, minthogy a hívők személyei Krisztus által elfogadottak, az ő jó cselekedeteik szintén elfogadottak Őbenne; (17) nem mintha ebben az életben teljesen feddhetetlenek és kifogástalanok lennének Isten színe előtt, hanem Fiában tekintve rájuk tetszik Őneki, hogy elfogadja és megjutalmazza azt, ami őszinte, bár sok gyengeség és tökéletlenség kíséri. (18)
17) Ef 1:6; 1Pt 2:5.
18) Mt 25:21,23; Zsid 6:10.
7. A nem újjászületett emberek által tett cselekedetek, bár a lényegüket illetően lehetnek olyan dolgok, melyeket Isten parancsol, és melyek hasznosak mind önmaguknak, mind másoknak; (19) mégis mivel nem egy hit által megtisztított szívből származnak, (20) nem is helyes módon, az Ige szerint teszik azokat, (21) sem nem helyes célért, Isten dicsőségére, (22) ezért ezek bűnösek, és nem lehetnek Isten tetszésére, nem is tehetnek egy embert alkalmassá, hogy kegyelmet kapjon Istentől, (23) és mégis, ezeknek az általuk való elhanyagolása még inkább bűnös és nem tetsző Istennek. (24)
19) 2Kir 10:30; 1Kir 21:27,29.
20) 1Móz 4:5; Zsid 11:4,6.
21) 1Kor 13:1.
22) Mt 6:2,5.
23) Ám 5:21,22; Róm 9:16; Tit 3:5.
24) Jób 21:14,15; Mt 25:41–43.
1. Akiket Isten elfogadott a Szeretettben, hatékonyan elhívott és megszentelt az Ő Lelke által, és akiknek az Ő választottai drága hitét adta, azok sem teljesen, sem véglegesen nem eshetnek ki a kegyelem állapotából, hanem biztosan ki fognak tartani abban mindvégig, és örökre üdvözülni fognak, tekintve hogy Isten ajándékai és elhívásai megbánhatatlanok, következésképpen Ő továbbra is előidézi és táplálja bennük a hitet, megtérést, szeretetet, örömet, reménységet, és a Lélek minden kegyelmét halhatatlanságra; (1) és bár sok vihar és áradat támad és tör ellenük, ezek mégsem fogják tudni őket soha lesodorni arról az alapról és szikláról, amelyre hit által vannak rögzítve; mindamellett hitetlenségen és a Sátán kísértésein keresztül Isten szeretetének és világosságának érzékelhető látványa egy időre felhőbe borulhat és elhomályosulhat előlük, (2) mégis Ő továbbra is ugyanaz, és Isten hatalma bizonyosan meg fogja őrizni őket az üdvösségre, ahol élvezni fogják a megvásárolt tulajdonukat, aminthogy az Ő kezének markába vannak bemetszve, és a neveik be lettek írva az élet könyvébe öröktől fogva. (3)
1) Jn 10:28,29; Fil 1:6; 2Tim 2:19; 1Jn 2:19.
2) Zsolt 89:31,32; 1Kor 11:32.
3) Mal 3:6.
2. A szenteknek ez a kitartása nem az ő saját szabad akaratukon múlik, hanem a kiválasztás határozatának változhatatlanságán, (4) mely az Atya Isten szabad és megváltoztathatatlan szeretetéből fakad, Jézus Krisztus érdemének és közbenjárásának hatékonyságán, valamint a Vele való egységen, (5) Isten esküjén, (6) az Ő Lelkének maradandó jelenlétén, és Isten bennük levő magván, (7) és a kegyelem szövetségének a természetén; (8) mindezekből fakad továbbá annak bizonyossága és csalhatatlansága.
4) Róm 8:30; 9:11,16.
5) Róm 5:9,10; Jn 14:19.
6) Zsid 6:17,18.
7) 1Jn 3:9.
8) Jer 32:40.
3. És bár ők a Sátán és a világ kísértése, a bennük megmaradó romlottság érvényesülése és a megtartatásuk eszközeinek elhanyagolása következtében súlyos bűnökbe eshetnek, és egy ideig ezekben megmaradhatnak; (9) ami által kiváltják Isten nemtetszését és megszomorítják az Ő Szentlelkét, (10) kegyelmeik és vigasztalásaik károsodnak, (11) szívük megkeményedik, és lelkiismeretük megsérül, (12) megbántanak és megbotránkoztatnak másokat, és átmeneti ítéletet vonnak magukra, (13) mégis meg fogják újítani a bűnbánatukat, és meg fognak tartatni a Krisztus Jézusba vetett hit által mindvégig. (14)
9) Mt 26:70,72,74.
10) Ézs 64:5,9; Ef 4:30.
11) Zsolt 51:10,12.
12) Zsolt 32:3,4.
13) 2Sám 12:14.
14) Lk 22:32,61,62.
1. Habár ideiglenes hívők és más nem újjászületett emberek hiábavalóan megtéveszthetik önmagukat hamis reményekkel és testi elbizakodottsággal arra vonatkozóan, hogy Isten jóindulatában és az üdvösség állapotában vannak, mely reményük el fog veszni; (1) mégis akik igazán hisznek az Úr Jézusban, és őszintén szeretik Őt, arra törekedve, hogy mindenben jó lelkiismerettel járjanak Őelőtte, azok ebben az életben kétségtelenül bizonyosak lehetnek afelől, hogy a kegyelem állapotában vannak, és örvendezhetnek Isten dicsőségének reménységében, (2) amely reménység soha nem fogja őket megszégyeníteni. (3)
1) Jób 8:13,14; Mt 7:22,23.
2) 1Jn 2:3; 3:14,18,19,21,24; 5:13.
3) Róm 5:2,5.
2. Ez a bizonyosság nem egy puszta feltevésen alapuló és valószínű meggyőződés, mely gyarló reménységen alapszik, hanem a hit csalhatatlan bizonyossága, (4) mely Krisztus vérén és igazságán alapszik, ami ki lett nyilatkoztatva az evangéliumban; (5) és ezenfelül a Lélek azon kegyelmeinek belső bizonyítékán, melyekre vonatkozóan ígéretek adattak, (6) valamint az örökbefogadás Lelkének tanúságtételén, aki bizonyságot tesz a mi lelkünkkel, hogy Isten gyermekei vagyunk; (7) és ennek gyümölcseként megőrzi a szívet egyaránt szentnek és alázatosnak. (8)
4) Zsid 6:11,19.
5) Zsid 6:17,18.
6) 2Pt 1:4,5,10,11.
7) Róm 8:15,16.
8) 1Jn 3:1–3.
3. Ez a csalhatatlan bizonyosság nem tartozik annyira a hit lényegéhez, hanem egy igaz hívő sokáig várhat, és sok nehézségbe ütközhet, mielőtt részesévé válik annak; (9) mégis ahogy a Lélek képessé teszi őt azoknak a dolgoknak megismerésére, melyeket ingyen ad neki Isten, eljuthat arra rendkívüli kinyilatkoztatás nélkül, az eszközök helyes használatával; (10) és ezért mindenkinek kötelessége teljes igyekezetet tanúsítani abban, hogy az elhívását és kiválasztását bizonyossá tegye, hogy ezáltal a szíve növekedjen a Szentlélekben való békességben és örömben, Isten iránti szeretetben és hálában, valamint az engedelmesség feladataiban tanúsított erőben és jókedvben, ennek a bizonyosságnak a megfelelő gyümölcseiben; (11) így távol van ez attól, hogy az embereket lazaságra késztesse. (12)
9) Ézs 50:10; Zsolt 88; 77:1–12.
10) 1Jn 4:13; Zsid 6:10,11.
11) Róm 5:1,2,5; 14:17; Zsolt 119:32.
12) Róm 6:1,2; Tit 2:11,12,14.
4. Igaz hívők üdvbizonyossága különféle módokon megrendülhet, megfogyatkozhat és megszakadhat; úgymint annak megőrzésében tanúsított hanyagság által, (13) valamilyen különleges bűnbe való esés által, ami megsérti a lelkiismeretet és megszomorítja a Lelket; (14) valamilyen hirtelen vagy erőteljes kísértés által, (15) azáltal, hogy Isten megvonja az Ő arcának világosságát, és megengedi, hogy még azok is, akik félik Őt, sötétségben járjanak és ne legyen világosságuk; (16) mégsincsenek ők soha megfosztva Isten magvától (17) és a hitből való élettől, (18) Krisztusnak és a testvéreknek ama szeretetétől, a szív azon őszinteségétől és a kötelesség tudatától, melyekből a Lélek működése által ez a bizonyosság kellő időben újjáéledhet, (19) és melyek időközben megőrzik őket a teljes kétségbeeséstől. (20)
13) Énekek 5:2,3,6.
14) Zsolt 51:8,12,14.
15) Zsolt 116:11; 77:7,8; 31:22.
16) Zsolt 30:7.
17) 1Jn 3:9.
18) Lk 22:32.
19) Zsolt 42:5,11.
20) JSir 3:26–31.
1. Isten az egyetemes engedelmesség törvényét adta Ádámnak az ő szívébe írva, és egy konkrét előírást adott arra, hogy ne egyen a jó és gonosz tudásának a fájáról; (1) ami által őt és az összes utódját személyes, teljes, pontos és állandó engedelmességre kötelezte; (2) betöltése esetén életet ígért, és megszegése esetén halállal fenyegetett; valamint felruházta őt erővel és képességgel, hogy megtartsa azt. (3)
1) 1Móz 1:27; Préd 7:29.
2) Róm 10:5.
3) Gal 3:10,12.
2. Ugyanaz a törvény, amely először az ember szívébe lett írva, továbbra is az igazságosság tökéletes mércéje maradt a bukás után, (4) és Isten azt a Sínai hegyen adta át tíz parancsolatban és két táblára írva, közülük az első négy az Isten iránti kötelességünket tartalmazza, a többi hat pedig az ember iránti kötelességünket. (5)
4) Róm 2:14,15.
5) 5Móz 10:4.
3. Ezen – általánosan erkölcsinek nevezett – törvény mellett tetszett Istennek, hogy Izrael népének szertartási törvényeket adjon, melyek különféle előképül szolgáló előírásokat tartalmaznak, részben az istentiszteletre vonatkozóan, előrevetítve Krisztust, az Ő kegyelmeit, cselekedeteit, szenvedéseit és jótéteményeit; (6) valamint részben különféle erkölcsi kötelességekre vonatkozó utasításokat bemutatva, (7) amely szertartási törvényeket – mivel csak a megújulás idejéig voltak elrendelve – Jézus Krisztus, az igaz Messiás és egyetlen törvényadó, akit az Atya felruházott hatalommal evégre, mind eltörölte és eltávolítta. (8)
6) Zsid 10:1; Kol 2:17.
7) 1Kor 5:7.
8) Kol 2:14,16,17; Ef 2:14,16.
4. Ezenfelül Ő különféle jogi törvényeket adott nekik, melyek azon nép államával együtt megszűntek, úgyhogy most már senkit nem köteleznek azon intézmény alapján; az általános méltányosságuknak van egyedül erkölcsi haszna. (9)
9) 1Kor 9:8–10.
5. Az erkölcsi törvény örökre kötelez mindenkit, megigazult személyeket is úgy, mint másokat, az annak való engedelmességre, (10) és nem csak a benne foglalt tartalmat tekintve, hanem a Teremtő Istennek a tekintélyére is tekintettel, aki adta azt; (11) e kötelezettséget Krisztus sem oldja fel semmilyen módon az evangéliumban, hanem nagyon is megerősíti. (12)
10) Róm 13:8–10; Jak 2:8,10–12.
11) Jak 2:10,11.
12) Mt 5:17–19; Róm 3:31.
6. Habár az igaz hívők nincsenek a törvény mint cselekedetek szövetsége alatt, hogy azáltal igazuljanak meg vagy ítéltessenek el, (13) mégis az nagy hasznukra van – ahogyan másoknak is – abban, hogy az élet mércéjeként tájékoztatja őket Isten akaratáról és a kötelességükről, irányítja és kötelezi őket, hogy aszerint járjanak; felfedve a természetük, szívük és életük bűnös fertőzöttségét is, hogy ezáltal megvizsgálva önmagukat, bűneik felőli további meggyőződésre, azok miatti további megalázkodásra és azokkal szembeni további gyűlöletre jussanak; (14) annak világosabb meglátásával együtt, hogy szükségük van Krisztusra és az Ő engedelmességének tökéletességére; ugyancsak hasznára van az újjászületetteknek a romlottságuk megfékezésére, aminthogy megtiltja a bűnt; és a fenyegetései arra szolgálnak, hogy megmutatják, hogy még az ő bűneik is mit érdemelnek, és milyen nyomorúságokra számíthatnak ebben az életben miattuk, bár megszabadultak annak átkától és kérlelhetetlen szigorától. Az ígéretei ugyancsak megmutatják nekik, hogy Isten helyesli az engedelmességet, és hogy milyen áldásokra számíthatnak annak teljesítése esetén, bár nem úgy, mintha járnának nekik a törvény mint cselekedetek szövetsége által; így az, hogy egy ember jót cselekszik és tartózkodik a gonosztól, mivel a törvény bátorít az egyikre és elrettent a másiktól, nem bizonyítéka annak, hogy ő a törvény alatt és nem a kegyelem alatt van. (15)
13) Róm 6:14; Gal 2:16; Róm 8:1; 10:4.
14) Róm 3:20; 7:7, stb.
15) Róm 6:12–14; 1Pt 3:8–13.
7. A törvény fent említett használatai nincsenek ellentétben az evangélium kegyelmével, hanem kedvesen alkalmazkodnak ahhoz, (16) ahogy Krisztus Lelke legyőzi és képessé teszi az ember akaratát, hogy szabadon és szívesen tegye azt, aminek a megcselekvését megköveteli Isten törvényben kinyilatkoztatott akarata. (17)
16) Gal 3:21.
17) Ez 36:27.
1. Mivel a cselekedetek szövetsége bűn által meg lett szegve, és haszontalanná vált az életre, tetszett Istennek, hogy közölje Krisztusnak, az asszony magvának az ígéretét annak eszközeként, hogy elhívja a választottakat, valamint hogy hitet és megtérést hozzon létre bennük; (1) ebben az ígéretben lényegét illetően az evangélium ki lett nyilatkoztatva, és hatékony a bűnösök megtérésére és üdvösségére. (2)
1) 1Móz 3:15.
2) Jel 13:8.
2. Krisztusnak és az Általa való üdvösségnek ezt az ígéretét egyedül Isten Igéje nyilatkoztatja ki; (3) sem a teremtés, sem a gondviselés munkái – a természet világosságával – nem fedik fel Krisztust vagy az Általa való kegyelmet, még csak egy általános vagy homályos módon sem; (4) még kevésbé lehetséges, hogy olyan emberek, akik híjával vannak az evangélium ígérete által való Róla szóló kinyilatkoztatásnak, képesek legyenek ezek által üdvözítő hitre vagy megtérésre jutni. (5)
3) Róm 1:17.
4) Róm 10:14,15,17.
5) Péld 29:18; Ézs 25:7; 60:2,3.
3. Az evangélium bűnösöknek való kinyilatkoztatása – mely különféle időkben és különböző helyeken történt, a benne megkívánt engedelmességre vonatkozó ígéretek és előírások kiegészítésével – pusztán Isten szuverén akaratából és jótetszéséből van, ami azokat a nemzeteket és személyeket illeti, amelyeknek megadatik; (6) minthogy semmilyen ígéret értelmében nem kötődik az emberek természetes képességeinek a kellő – nélküle kapott általános világosság következtében való – megjavulásához, amit soha senki nem valósított meg, és nem is tud megvalósítani így; (7) és ezért minden korban az evangélium hirdetése, ami annak kiterjedését vagy beszűkülését illeti, nagy változatossággal adatott személyeknek és nemzeteknek, Isten akaratának tanácsvégzése szerint.
6) Zsolt 147:20; ApCsel 16:7.
7) Róm 1:18, stb.
4. Bár az evangélium az egyedüli külső eszköze Krisztus és az üdvözítő kegyelem kinyilatkoztatásának, és mint ilyen, bőségesen elégséges erre; mégis ahhoz, hogy a vétkekben halott emberek újjászülethessenek, megeleveníttethessenek vagy megújulhassanak, ezenfelül szükség van a Szentlélek hatékony, legyőzhetetlen, egész lélekre kiterjedő munkájára, hogy új lelki életet hozzon létre bennük; (8) ami nélkül semmilyen más eszköz nem fogja eredményezni az ő Istenhez való megtérésüket. (9)
8) Zsolt 110:3; 1Kor 2:14; Ef 1:19,20.
9) Jn 6:44; 2Kor 4:4,6.
1. A szabadság, melyet Krisztus megvásárolt a hívőknek az evangélium alatt, a bűn vétkességétől, Isten ítélő haragjától, a törvény szigorától és átkától való szabadságukból áll; (1) valamint abból, hogy megszabadulnak e jelen gonosz világból, (2) a Sátán kötelékéből (3) és a bűn uralmából, (4) a nyomorúságok gonoszságától, (5) a halál félelmétől és fullánkjától, a sír diadalától (6) és az örökkévaló kárhozattól; (7) ahogyan abból is, hogy szabadon járulhatnak Istenhez, és engedelmeskednek Neki, nem szolgai félelemből, (8) hanem gyermeki szeretetből és készséges értelemmel. (9)
Mindezek, lényegüket illetően közösek voltak a törvény alatti hívőkkel is; (10) de az Újszövetség alatt a keresztyének szabadsága tovább bővült a szertartási törvények igájától való szabadságukkal, melynek a zsidó egyház alá volt vetve, valamint azzal, hogy nagyobb bátorsággal járulhatnak a kegyelem trónjához, és Isten szabad Lelkének teljesebb közlésében részesülnek, mint amennyire a hívőknek a törvény alatt rendszerint részük volt abban. (11)
1) Gal 3:13.
2) Gal 1:4.
3) ApCsel 26:18.
4) Róm 8:3.
5) Róm 8:28.
6) 1Kor 15:54–57.
7) 1Thessz 1:10.
8) Róm 8:15.
9) Lk 1:73–75; 1Jn 4:18.
10) Gal 3:9,14.
11) Jn 7:38,39; Zsid 10:19–21.
2. Egyedül Isten a lelkiismeret Ura, (12) és szabadnak hagyta meg azt az emberek tanításaitól és parancsolataitól, melyek bármilyen dologban ellentétesek az Ő Igéjével, vagy nincsenek benne foglalva. (13) Úgyhogy ilyen tanításokat hinni vagy ilyen parancsolatoknak engedelmeskedni lelkiismeretből fakadóan, az a lelkiismeret igazi szabadságának elárulása; (14) és egy implicit hitnek, egy abszolút és vak engedelmességnek a megkövetelése, az a lelkiismeret és szintúgy az értelem szabadságának a lerombolása. (15)
12) Jak 4:12; Róm 14:4.
13) ApCsel 4:19; 5:29; 1Kor 7:23; Mt 15:9.
14) Kol 2:20,22,23.
15) 1Kor 3:5; 2Kor 1:24.
3. Akik a keresztyén szabadság ürügyén bármilyen bűnt gyakorolnak, vagy bármilyen bűnös kívánságot dédelgetnek, minthogy ők ezáltal elferdítik az evangélium kegyelmének a fő célját a saját pusztulásukra, (16) így teljesen lerombolják a keresztyén szabadság célját, amely az, hogy az összes ellenségünk kezéből megszabadulva szolgálhassuk az Urat félelem nélkül, szentségben és igazságban Őelőtte, életünk minden napján. (17)
16) Róm 6:1,2.
17) Gal 5:13; 2Pt 2:18,21.
1. A természet világossága megmutatja, hogy van egy Isten, aki mindenek feletti uralommal és szuverenitással rendelkezik; igazságos, jó és jót cselekszik mindenkivel; és ezért Őt félni, szeretni, dicsőíteni kell, Őt kell segítségül hívni, Őbenne kell bízni, és Őt kell szolgálni teljes szívből és teljes lélekből és teljes erőből. (1) Az igaz Isten tiszteletének elfogadható módját viszont Ő maga állapította meg, (2) és behatárolta azt az Ő saját kinyilatkoztatott akarata által úgy, hogy nem lehet Őt tisztelni emberek elképzelései és elgondolásai, sem a Sátán sugallatai szerint, semmilyen látható ábrázolás alatt, vagy bármilyen más módon, ami nincs előírva a Szentírásban. (3)
1) Jer 10:7; Mk 12:33.
2) 5Móz 12:32.
3) 2Móz 20:4–6.
2. Vallásos tiszteletet az Atya, Fiú és Szentlélek Istennek kell adni, és egyedül Neki; (4) és nem az angyaloknak, szenteknek, vagy bármilyen más teremtménynek; (5) és a bukás óta nem közbenjáró nélkül, (6) nem is bárki másnak a közbenjárásában, hanem csakis Krisztuséban. (7)
4) Mt 4:9,10; Jn 5:23; Mt 28:19.
5) Róm 1:25; Kol 2:18; Jel 19:10.
6) Jn 14:6.
7) 1Tim 2:5.
3. Isten minden embertől megkívánja az imádságot hálaadással, aminthogy ez egy része a természetes istentiszteletnek. (8) Ahhoz azonban, hogy elfogadható legyen, a Fiú nevében kell végezni, (9) a Lélek segítsége által, (10) az Ő akarata szerint; (11) értelemmel, tisztelettel, alázattal, buzgósággal, hittel, szeretettel és állhatatossággal; és ha másokkal együtt történik, ismert nyelven. (12)
8) Zsolt 95:1–7; 65:2.
9) Jn 14:13,14.
10) Róm 8:26.
11) 1Jn 5:14.
12) 1Kor 14:16,17.
4. Imádkozni kell törvényes dolgokért és mindenféle emberért, aki él, vagy aki élni fog ezután; (13) de nem szabad a halottakért, (14) sem azokért, akikről tudni lehet, hogy elkövették a halálos bűnt. (15)
13) 1Tim 2:1,2; 2Sám 7:29.
14) 2Sám 12:21–13.
15) 1Jn 5:16.
5. A Szentírás olvasása, (16) Isten Igéjének hirdetése és hallgatása, (17) egymás tanítása és intése zsoltárokkal, himnuszokkal és lelki énekekkel, szívünkben hálaadással való éneklés az Úrnak; (18) ahogyan a bemerítés (19) és az úrvacsora kiszolgáltatása is, (20) mind részei Isten vallásos tiszteletének, amiket Neki való engedelmességben kell végezni, értelemmel, hittel, tisztelettel és istenfélelemmel; azonfelül különleges alkalmakkor ünnepélyes megalázkodást kell gyakorolni böjtölésekkel (21) és hálaadásokkal, szent és vallásos módon. (22)
16) 1Tim 4:13.
17) 2Tim 4:2; Lk 8:18.
18) Kol 3:16; Ef 5:19.
19) Mt 28:19,20.
20) 1Kor 11:26.
21) Eszt 4:16; Jóel 2:12.
22) 2Móz 15:1–9; Zsolt 107.
6. Sem az imádság, sem a vallásos istentisztelet semelyik másik része sincsen most, az evangélium alatt hozzákötve bármilyen helyhez, nem is válik elfogadhatóbbá bármilyen helytől, ahol azt végzik, vagy ahová az irányul; hanem Istent mindenhol lélekben és igazságban kell imádni; (23) ahogyan szűk körben családokban (24) naponként, (25) és titokban mindenki egymagában; (26) úgy ünnepélyesebben a nyilvános összejöveteleken, melyeket sem gondatlanul, sem szándékosan elhanyagolni vagy elhagyni nem szabad, ha Isten az Ő Igéje vagy gondviselése által ezekre hív. (27)
23) Jn 4:21; Mal 1:11; 1Tim 2:8.
24) ApCsel 10:2.
25) Mt 6:11; Zsolt 55:17.
26) Mt 6:6.
27) Zsid 10:25; ApCsel 2:42.
7. Amiként a természet törvénye, hogy Isten rendelése folytán általánosságban az időnek egy hányada el legyen különítve Isten tiszteletére, úgy az Ő Igéje által egy pozitív, erkölcsi és állandó parancsolatban, minden embert minden korban kötelezve, különösképpen kijelölt egy napot a hétből nyugalomnapnak, hogy az Neki legyen szentelve, (28) amely a világ kezdetétől Krisztus feltámadásáig a hét utolsó napja volt, és Krisztus feltámadásától a hét első napjára lett változtatva, melyet az Úr napjának hívnak; (29) és ennek folytatódnia kell a világ végezetéig keresztyén nyugalomnapként, minthogy a hét utolsó napjának a megtartása eltöröltetett.
28) 2Móz 20:8.
29) 1Kor 16:1,2; ApCsel 20:7; Jel 1:10.
8. A nyugalomnap akkor van megszentelve az Úrnak, ha az emberek, szívük kellőképpen való felkészítése és hétköznapi ügyeik előzetes elrendezése után, nemcsak szent pihenést tartanak egész nap a saját világi foglalkozásaikkal és kikapcsolódásaikkal kapcsolatos munkáiktól, szavaiktól és gondolataiktól, (30) hanem ezenfelül egész idő alatt az Ő tiszteletének nyilvános és egyéni gyakorlásában foglalatoskodnak, valamint a szükség és irgalom feladataiban. (31)
30) Ézs 58:13; Neh 13:15–22.
31) Mt 12:1–13.
1. A törvényes eskü része a vallásos istentiszteletnek, melyben az esküt tevő személy igazságban, igazságosságban és ítélőképességben ünnepélyesen hívja Istent, hogy legyen tanúja annak, amit esküszik, (1) és hogy annak igaz vagy hamis volta szerint ítélje őt. (2)
1) 2Móz 20:7; 5Móz 10:20; Jer 4:2.
2) 2Krón 6:22,23.
2. Egyedül Isten neve az, amelyre az embereknek szabad esküdni; és abban azt mindennemű szent félelemmel és tisztelettel kell használni; ennélfogva hiábavalóan vagy elhamarkodottan esküdni arra a dicsőséges és félelmetes névre, vagy egyáltalán bármilyen más dologra esküdni bűnös és utálandó; (3) mégis súlyos és nyomatékos ügyekben, az igazság megerősítése és minden viszálykodás befejezése végett, Isten Igéje igazolja az esküt; (4) így ha a törvényes hatóság elrendel egy törvényes esküt ilyen ügyekben, azt meg kell tenni. (5)
3) Mt 5:34,37; Jak 5:12.
4) Zsid 6:16; 2Kor 1:23.
5) Neh 13:25.
3. Bárki, aki az Isten Igéje által igazolt esküt tesz, kellőképpen meg kell, hogy fontolja egy ilyen ünnepélyes cselekedet súlyosságát, és abban kizárólag azt szabad kijelentenie, amiről tudja, hogy igaz; mivel az elhamarkodott, hamis és hiábavaló eskük ingerlik az Urat, és miattuk gyászol ez a föld. (6)
6) 3Móz 19:12; Jer 23:10.
4. Egy esküt a szavak világos és általános értelmében kell tenni, kétértelműség vagy gondolatban való fenntartás nélkül. (7)
7) Zsolt 24:4.
5. Egy fogadalmat, melyet semmilyen teremtmény felé nem szabad tenni, hanem csakis Istennek, mindennemű vallásos gondossággal és hűséggel kell tenni és teljesíteni; (8) de a pápista szerzetesi fogadalmak állandó egyedülálló életről, (9) vallott szegénységről (10) és reguláris engedelmességről, olyan távol vannak attól, hogy egy magasabb tökéletesség fokozatai legyenek, hogy azok babonás és bűnös csapdák, amelyekbe egyetlen keresztyén sem keverheti bele magát. (11)
8) Zsolt 76:11; 1Móz 28:20–22.
9) 1Kor 7:2,9.
10) Ef 4:28.
11) Mt 19:11.
1. Isten, az egész világ legfőbb Ura és Királya, polgári hatóságokat rendelt, hogy Maga alatt, az emberek fölött legyenek, az Ő saját dicsőségére és a közjó érdekében; és evégre felfegyverezte őket a kard hatalmával, a védelmére és bátorítására azoknak, akik jót cselekszenek, valamint a gonosztevők megbüntetésére. (1)
1) Róm 13:1–4.
2. Keresztyének számára törvényes dolog hatósági hivatalt elfogadni és ellátni, ha erre hívatnak; melynek az igazgatásában – aminthogy nekik különösképpen kell az igazságosságot és békét fenntartani (2) minden egyes királyság egészséges törvényeinek és a közjónak megfelelően, úgyhogy ebből a célból – most, az Újszövetség alatt, törvényesen háborút viselhetnek igazságos és szükséges helyzetekben. (3)
2) 2Sám 23:3; Zsolt 82:3,4.
3) Lk 3:14.
3.Minthogy a polgári hatóságokat Isten állította fel a fent említett célok érdekében; minden általuk parancsolt törvényes dologban alá kell vetnünk magunkat az Úrban, nem csak a haragért, hanem a lelkiismeretért; (4) és könyörgéseket és imádságokat kell tartanunk királyokért és minden hatalomban levőkért, hogy csendes és békés életet élhessünk alattuk, teljes istenfélelemben és tisztességben. (5)
4) Róm 13:5–7; 1Pt 2:17.
5) 1Tim 2:1,2.
1. Házasság egy férfi és egy nő között kell, hogy legyen; sem az nem törvényes bármelyik férfi számára, hogy egynél több felesége legyen, sem bármelyik nő számára, hogy egynél több férje legyen egyszerre. (1)
1) 1Móz 2:24; Mal 2:15; Mt 19:5,6.
2. A házasság a férj és feleség kölcsönös segítésére, (2) az emberiség törvényes utódokkal való gyarapodására (3) és a tisztátalanság megelőzésére lett elrendelve. (4)
2) 1Móz 2:18.
3) 1Móz 1:28.
4) 1Kor 7:2,9.
3. Mindenféle emberek számára törvényes dolog megházasodni, akik ítélőképességgel beleegyezésüket tudják adni; (5) mégis a keresztyéneknek kötelességük az Úrban házasodni; (6) és ezért azoknak, akik az igaz vallást vallják, nem szabad hitetlenekkel vagy bálványimádókkal házasodniuk, sem nem szabad az istenfélőknek felemás igában lenniük azáltal, hogy olyanokkal házasodnak össze, akik gonoszak életvitelükben, vagy kárhozatos eretnekséget tartanak fenn. (7)
5) Zsid 13:4; 1Tim 4:3.
6) 1Kor 7:39.
7) Neh 13:25–27.
4. Házasságnak nem szabad az Igében megtiltott vérségi vagy rokonsági fokon belül lennie; (8) sem nem lehet soha az ilyen vérfertőző házasságokat törvényessé tenni, semmilyen emberi törvény vagy a felek beleegyezése által, hogy azok a személyek együtt élhessenek mint férj és feleség. (9)
8) 3Móz 18.
9) Mk 6:18; 1Kor 5:1.
1. A katolikus vagy egyetemes egyház, mely (tekintettel a kegyelem Lelkének és igazságának belső munkálkodására) láthatatlannak nevezhető, a választottak teljes számából áll, akik egybe voltak, vannak vagy lesznek gyűjtve Krisztus, annak feje alatt; és a jegyese, a teste, a teljessége Őneki, aki mindeneket betölt mindenekben. (1)
1) Zsid 12:23; Kol 1:18; Ef 1:10,22,23; 5:23,27,32.
2. Az egész világon mindazokat a személyeket, akik vallják az evangélium hitét és annak megfelelően az Istennek való engedelmességet Krisztus által, akik nem rombolják le a maguk hitvallását semmilyen, az alapot kiforgató tévelygésekkel, vagy a magaviselet szentségtelenségével, látható szenteknek nevezik és lehet nevezni; (2) és ilyenekből kell állnia minden egyes gyülekezetnek. (3)
2) 1Kor 1:2; ApCsel 11:26.
3) Róm 1:7; Ef 1:20–22.
3. A legtisztább gyülekezetek is az ég alatt ki vannak téve keveredésnek és tévedésnek; (4) és némelyek annyira elkorcsosultak, hogy már nem Krisztus gyülekezetei, hanem a Sátán zsinagógái lettek; (5) mindazonáltal Krisztusnak mindig volt, és mindig lesz királysága ebben a világban, annak végezetéig, azokból, akik hisznek Benne és vallást tesznek az Ő nevéről. (6)
4) 1Kor 5; Jel 2,3.
5) Jel 18:2; 2Thessz 2:11,12.
6) Mt 16:18; Zsolt 72:17; 102:28; Jel 12:17.
4. Az Úr Jézus Krisztus az egyház feje, akire az Atya rendeléséből, legfőbb és szuverén módon ráruháztatott minden hatalom az egyház elhívására, megalapítására, elrendelésére és kormányzására; (7) a római pápa semmilyen értelemben sem lehet a feje annak, hanem ő az az antikrisztus, a bűnnek az az embere és a kárhozat fia, aki felmagasztalja magát az egyházban Krisztussal szemben és minden ellen, ami Istennek mondatik; akit az Úr megsemmisít az Ő eljövetelének fényességével. (8)
7) Kol 1:18; Mt 28:18–20; Ef 4:11,12.
8) 2Thessz 2:3–9.
5. E hatalomnak a végrehajtásában, amellyel így megbízatott, az Úr Jézus kihívja a világból Magához – az Ő Igéjének a szolgálatán keresztül, a Lelke által – azokat, akiket Neki adott az Ő Atyja, (9) hogy Őelőtte járjanak az engedelmesség minden útján, amit előír nekik az Igéjében. (10) Azoknak, akik így elhívattak, Ő azt parancsolja, hogy járjanak együtt konkrét társaságokban vagy gyülekezetekben, az ő kölcsönös épülésükre, és annak a nyilvános istentiszteletnek a megfelelő végzésére, amelyet Ő megkíván tőlük a világban. (11)
9) Jn 10:16; 12:32.
10) Mt 28:20.
11) Mt 18:15–20.
6. Ezeknek a gyülekezeteknek a tagjai elhívás szerint szentek, akik láthatóan kinyilvánítják és bizonyítják (hitvallásukban és életvitelükben és ezek által) az engedelmességüket Krisztus ama elhívásának; (12) és készségesen beleegyeznek, hogy együtt járjanak, Krisztus rendelkezése szerint; átadva magukat az Úrnak és egymásnak, Isten akaratából, az evangélium rendeléseinek való vallott alávetettségben. (13)
12) Róm 1:7; 1Kor 1:2.
13) ApCsel 2:41,42; 5:13,14; 2Kor 9:13.
7. Ezen gyülekezetek mindegyikének, melyek ekképpen gyűltek össze, az Ő Igéjében kijelentett értelmének megfelelően, megadta mindazt a hatalmat és tekintélyt, ami bármilyen módon szükséges ahhoz, hogy fenntartsák az istentiszteletben és fegyelemben azt a rendet, amit Ő állapított meg számukra, hogy megtartsák; parancsolatokkal és előírásokkal azon hatalom kellő és helyes gyakorlására és végrehajtására. (14)
14) Mt 18:17,18; 1Kor 5:4,5,13; 2Kor 2:6–8.
8. Egy konkrét gyülekezet, mely Krisztus értelme szerint gyűlik össze és teljesen aszerint szerveződik, tisztségviselőkből és tagokból áll; és a tisztségviselők – akiket Krisztus kijelölt, hogy a gyülekezet (mely ilyen módon hívatott és összegyűlt) kiválassza és elkülönítse őket a rendelések különleges kiszolgáltatására, valamint a hatalom vagy kötelesség végrehajtására, amivel Ő megbízza őket, vagy amire elhívja őket, hogy ez folytatódjon a világ végezetéig – püspökök vagy vének, valamint diakónusok. (15)
15) ApCsel 20:17; Fil 1:1.
9. A Krisztus által kijelölt módja bármely személy elhívásának – akit a Szentlélek alkalmassá tett és akinek ajándékot adott – püspök vagy vén tisztségére egy gyülekezetben az, hogy magának a gyülekezetnek a közös szavazásával legyen megválasztva erre; (16) és ünnepélyesen legyen elkülönítve böjtöléssel és imádkozással, a gyülekezet vénei testületének kézrátételével, ha van bármilyen, korábban megalakult abban; (17) és egy diakónuséra az, hogy hasonló szavazással legyen megválasztva, és legyen elkülönítve imádkozással és hasonló kézrátétellel. (18)
16) ApCsel 14:23.
17) 1Tim 4:14.
18) ApCsel 6:3,5,6.
10. Minthogy a pásztoroknak az a munkája, hogy állandó figyelmet fordítsanak Krisztus szolgálatára az Ő gyülekezeteiben, az Ige és imádság szolgálatában, vigyázva a lelkeikre, mint akiknek számot kell adniuk Neki; (19) a gyülekezetekre hárul, akiknek szolgálnak, nemcsak hogy megadjanak nekik minden kellő tiszteletet, hanem ezenfelül hogy minden javukból részesítsék őket képességeik szerint, (20) úgy, hogy kényelmes ellátásuk legyen, anélkül, hogy ők maguk világi ügyekbe bonyolódnának; (21) és ezenfelül hogy képesek legyenek vendégszeretetet gyakorolni mások felé; (22) és ezt megköveteli a természet törvénye, valamint a mi Urunk Jézus kifejezett parancsa, aki elrendelte, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek. (23)
19) ApCsel 6:4; Zsid 13:17.
20) 1Tim 5:17,18; Gal 6:6,7.
21) 2Tim 2:4.
22) 1Tim 3:2.
23) 1Kor 9:6–14.
11. Habár a gyülekezetek püspökeire vagy pásztoraira hárul, hogy készek legyenek az Ige hirdetésére tisztségüknél fogva, mégis az Ige hirdetésének munkája nem korlátozódik olyan sajátosan rájuk, hanem mások, akiknek a Szentlélek szintén ajándékot adott és akiket alkalmassá tett erre, és akiket jóváhagyott és elhívott a gyülekezet, végezhetik és végezniük kell azt. (24)
24) ApCsel 11:19–21; 1Pt 4:10,11.
12. Ahogy minden hívőnek kötelessége, hogy csatlakozzon konkrét gyülekezetekhez, amikor és ahol lehetősége van így tenni; úgy mindazok, akik befogadást nyernek egy gyülekezet kiváltságaiba, annak fegyelmezése és kormányzása alatt is vannak, Krisztus szabálya szerint. (25)
25) 1Thessz 5:14; 2Thessz 3:6,14,15.
13. Semelyik gyülekezeti tagnak sem szabad semmilyen, általa elszenvedett sérelem esetén – miután teljesítette a tőle elvárt kötelességet azon személy iránt, aki megsértette – megzavarnia semmilyen gyülekezeti rendet, vagy távol tartania magát a gyülekezet összejöveteleitől vagy bármilyen rendelés kiszolgáltatásától, amiatt, hogy ilyen sérelem érte bármelyik tagtársától, hanem Krisztusra kell várnia a gyülekezet további eljárásában. (26)
26) Mt 18:15–17; Ef 4:2,3.
14. Ahogyan mindegyik gyülekezetnek és minden tagjának kötelessége, hogy folyamatosan imádkozzanak Krisztus minden gyülekezetének a javáért és jólétéért mindenütt, (27) és minden alkalommal előmozdítsák mindegyiket a területeik és elhívásaik határain belül, ajándékaik és kegyelmeik gyakorlásával, úgy a gyülekezeteknek – ha Isten gondviselése által plántálódnak, ahogy lehetőségük és kedvező alkalmuk van rá – közösséget kell tartaniuk maguk között a békességükért, szeretetben való növekedésükért és kölcsönös épülésükért. (28)
27) Ef 6:18; Zsolt 122:6.
28) 3Jn 8–10; Róm 16:1,2.
15. Nehézségek vagy nézeteltérések esetében – akár tanítás, akár irányítás terén –, amelyekben akár a gyülekezetek általánosan érintettek, akár bármely egyes gyülekezet, a békességük, egységük és épülésük tekintetében; vagy bármely gyülekezet bármelyik tagját vagy tagjait sérelem éri bármilyen, fegyelmezésben való eljárásban vagy eljárás által, amely nem felel meg az igazságnak és rendnek: Krisztus értelme szerint való, hogy sok, együttesen közösséget tartó gyülekezet a követeik által összeüljön, hogy megfontolják a nézeteltérésnek azt az ügyét, és tanácsukat adják abban vagy azzal kapcsolatban, hogy azt közöljék valamennyi érintett gyülekezettel; (29) jóllehet ezek az összegyűlt követek nincsenek megbízva semmilyen tulajdonképpeni gyülekezeti hatalommal; vagy bármilyen hatáskörrel maguk a gyülekezetek felett, hogy bármilyen fegyelmezést gyakoroljanak akár bármely gyülekezetek, akár személyek felett; vagy hogy rákényszerítsék határozatukat a gyülekezetekre vagy tisztségviselőkre. (30)
29) ApCsel 15:2,4,6,22,23,25.
30) 2Kor 1:24; 1Jn 4:1.
1. Az összes szenteknek – akik Jézus Krisztussal, az ő fejükkel egyesültek, az Ő Lelke és hit által, bár nem válnak ezáltal egy személlyé Vele – közösségük van az Ő kegyelmeiben, szenvedéseiben, halálában, feltámadásában és dicsőségében; (1) és egymással szeretetben egyesülve közösségük van egymás ajándékaiban és kegyelmeiben, (2) és kötelesek végezni rendezett módon azokat a közösségi és egyéni feladatokat, melyek az ő kölcsönös javukat szolgálják, mind a belső, mind a külső emberben. (3)
1) 1Jn 1:3; Jn 1:16; Fil 3:10; Róm 6:5,6.
2) Ef 4:15,16; 1Kor 12:7; 3:21–23.
3) 1Thessz 5:11,14; Róm 1:12; 1Jn 3:17,18; Gal 6:10.
2. A szentek hitvallásuk szerint kötelesek fenntartani egy szent közösséget és kapcsolatot Isten tiszteletében, és olyan egyéb lelki szolgálatok végzésében, melyek az ő kölcsönös épülésükre irányulnak; (4) ahogyan továbbá egymás külső dolgokban való segítésében különféle képességeik és szükségleteik szerint; (5) amely közösséget, az evangélium szabálya szerint – bár különösképpen abban a viszonyban kell gyakorolniuk, amelyben állnak, akár családokban, (6) akár gyülekezetekben, (7) mégis, ahogy Isten alkalmat kínál rá – ki kell terjeszteni a hit egész háznépére, mindazokra, akik bárhol segítségül hívják az Úr Jézus nevét; mindazonáltal az ő egymással mint szentekkel való közösségük nem veszi el vagy nem sérti meg a jogcímet vagy tulajdonjogot, amellyel mindegyik ember rendelkezik az ő javai és tulajdonai tekintetében. (8)
4) Zsid 10:24,25; 3:12,13.
5) ApCsel 11:29,30.
6) Ef 6:4.
7) 1Kor 12:14–27.
8) ApCsel 5:4; Ef 4:28.
1. A bemerítés és az úrvacsora pozitív és szuverén alapítás rendelései, melyeket az Úr Jézus, az egyedüli törvényhozó jelölt ki, hogy folytatódjanak az Ő egyházában a világ végezetéig. (1)
1) Mt 28:19,20; 1Kor 11:26.
2. Ezeket a szent rendeléseket csak azok szolgáltathatják ki, akik alkalmasak és erre elhívottak, Krisztus megbízása szerint. (2)
2) Mt 28:19; 1Kor 4:1.
1. A bemerítés az Újszövetség rendelése, melyet Jézus Krisztus rendelt el, hogy a bemerítkező fél számára jelképe legyen a Vele való közösségének az Ő halálában és feltámadásában, az Őbelé való beoltatásának, (3) a bűnök bocsánatának, (4) és annak, hogy átadta magát Istennek, Jézus Krisztus által, hogy új életben éljen és járjon. (5)
3) Róm 6:3–5; Kol 2:12; Gal 3:27.
4) Mk 1:4; ApCsel 22:16.
5) Róm 6:4.
2. Csak azok a megfelelő alanyai ennek a rendelésnek, akik ténylegesen vallást tesznek az Istenhez való megtérésről, a mi Urunk Jézusba vetett hitről és Neki való engedelmességről. (6)
6) Mk 16:16; ApCsel 8:36,37.
3. A külső elem, amelyet ebben a rendelésben használni kell, a víz, amelybe az illetőt be kell meríteni, az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. (7)
7) Mt 28:19,20; ApCsel 8:38.
4. A személy vízbe való alámerítése vagy bemártása szükséges ezen rendelés megfelelő kiszolgáltatásához. (8)
8) Mt 3:16; Jn 3:23.
1. Az Úr Jézus vacsoráját Ő maga alapította ugyanazon az éjszakán, amelyen elárultatott, hogy megtartsák az Ő gyülekezeteiben a világ végezetéig, az Ő halálában való Önnön áldozatának állandó emlékezetére és bemutatására, (1) a hívők hitének megerősítésére annak minden jótéteményében, az ő lelki táplálásukra és Őbenne való növekedésükre, az ő további elkötelezettségük érdekében mindazon feladatokban és feladatok iránt, melyekkel tartoznak Neki; valamint hogy a Vele és egymással való közösségük köteléke és záloga legyen. (2)
1) 1Kor 11:23–26.
2) 1Kor 10:16,17,21.
2. Ebben a rendelésben Krisztus nincsen felajánlva az Ő Atyjának, és egyáltalán nem történik semmilyen valódi áldozat az élők vagy holtak bűnének bocsánatára, hanem csupán megemlékezés ama – Önmagának az Önmaga által való – egyetlen feláldozásáról a kereszten, egyszer s mindenkorra; (3) valamint minden lehetséges dicséret lelki felajánlása Istennek ugyanezért. (4) Úgyhogy a pápista miseáldozat, ahogy ők nevezik azt, a legutálatosabb, sértő Krisztus saját áldozatára nézve, mely az egyedüli engesztelés a választottak minden bűnéért.
3) Zsid 9:25,26,28.
4) 1Kor 11:24; Mt 26:26,27.
3. Az Úr Jézus ebben a rendelésben kijelölte az Ő szolgálattevőit, hogy imádkozzanak és áldják meg a kenyér és bor jegyeit, és ezáltal közönségestől szent használatra különítsék el azokat, valamint hogy vegyék és törjék meg a kenyeret; hogy vegyék a poharat, és hogy – magukat is részesítve azokban – mindkettőt adják az úrvacsorázóknak.
5) 1Kor 11:23–26, stb.
4. A pohár megtagadása az emberektől, a jegyek imádata, azoknak a felemelése vagy körbehordozása imádás céljából, és azok bármilyen színlelt vallásos használatra való félretétele mind ellentétesek e rendelés természetével és Krisztusnak az alapításával. (6)
6) Mt 26:26–28; 15:9; 2Móz 20:4,5.
5. A külső jegyekeknek ebben a rendelésben – megfelelően elkülönítve a Krisztus által elrendelt használatra – olyan kapcsolatuk van Ővele mint megfeszítettel, hogy olykor azok valóságosan, bár képletesen használt kifejezésekkel az általuk ábrázolt dolgok nevén vannak nevezve, azaz mint Krisztus teste és vére, (7) jóllehet lényegben és természetben továbbra is valóságosan csak kenyér és bor maradnak, amiként előtte voltak. (8)
7) 1Kor 11:27.
8) 1Kor 11:26–28.
6. Az a tan, mely fenntartja a kenyér és bor lényegének Krisztus testévé és vérévé való átváltozását – amit általánosan transzszubsztanciációnak neveznek – egy pap megszentelése által vagy bármilyen más módon, az nemcsak a Szentírás, (9) hanem még a józan ész és értelem számára is visszataszító, felborítja a rendelés természetét, és sokféle babonaságnak, sőt súlyos bálványimádásnak volt – és a jelenben is – az okozója. (10)
9) ApCsel 3:21; Lk 24:6,39.
10) 1Kor 11:24,25.
7. A méltó részesedők, akik külsőleg részesülnek a látható jegyekből ebben a rendelésben, ugyanakkor belsőleg is hit által, valóságosan és igazán, mégis nem testileg és fizikailag, hanem lelkileg részesednek és táplálkoznak a megfeszített Krisztusból és az Ő halálának minden jótéteményéből; minthogy Krisztus teste és vére akkor nem fizikailag vagy testileg, hanem lelkileg van jelen a hívők hite számára abban a rendelésben, ahogy maguk a jegyek jelen vannak a külső érzékeik számára. (11)
11) 1Kor 10:16; 11:23–26.
8. Minden tudatlan és istentelen személy, aminthogy alkalmatlan arra, hogy közösséget élvezzen Krisztussal, úgy méltatlan az Úr asztalára, és – amíg megmaradnak ilyennek – Őellene való nagy bűn elkövetése nélkül nem részesülhetnek e szent titkokban, és nem is bocsáthatók azokhoz; (12) sőt, bárki, aki méltatlanul részesedik azokban, vétkezik az Úr teste és vére ellen, így ítéletet eszik és iszik önmagának. (13)
12) 2Kor 6:14,15.
13) 1Kor 11:29; Mt 7:6.
1. Az emberek teste a halál után visszatér a porba és romlást lát; (1) de a lelkük, mely nem hal meg, sem nem alszik, minthogy halhatatlan létezése van, azonnal visszatér Istenhez, aki adta azt. (2) Az igazak lelkei akkor tökéletessé válva szentségben, befogadtatnak a paradicsomba, ahol Krisztussal vannak, és Isten arcát szemlélik világosságban és dicsőségben, várva a testük teljes megváltására; (3) a gonoszok lelkei pedig a pokolba vettetnek; ahol gyötrelemben és teljes sötétségben maradnak, a nagy nap ítéletére fenntartva; (4) e két helyen kívül, a testüktől elválasztott lelkek számára a Szentírás semmi mást nem ismer.
1) 1Móz 3:19; ApCsel 13:36.
2) Préd 12:7.
3) Lk 23:43; 2Kor 5:1,6,8; Fil 1:23; Zsid 12:23.
4) Júd 6,7; 1Pt 3:19; Lk 16:23,24.
2. Az utolsó napon a szentek közül azok, akik életben találtatnak, nem fognak elaludni, hanem el fognak változni; (5) és az összes halott fel fog támadni, ugyanazzal a testtel, és nem mással (6) – habár különböző tulajdonságokkal –, mely ismét egyesülni fog a lelkükkel örökre. (7)
5) 1Kor 15:51,52; 1Thessz 4:17.
6) Jób 19:26,27.
7) 1Kor 15:42,43.
3. A hamisak testei Krisztus hatalma által fel fognak támadni gyalázatra; az igazak testei pedig az Ő Lelke által tisztességre, és hasonlóvá fognak válni az Ő saját dicsőséges testéhez. (8)
8) ApCsel 24:15; Jn 5:28,29; Fil 3:21.
1. Isten kijelölt egy napot, amelyen meg fogja ítélni a világot igazságosságban, Jézus Krisztus által; (1) akinek adatott minden hatalom és ítélet az Atyától; amely napon nemcsak az elpártolt angyalok fognak megítéltetni, (2) hanem hasonlóképpen minden személy, aki a földön élt, meg fog jelenni Krisztus ítélőszéke előtt, hogy számot adjon gondolatairól, szavairól és tetteiről, és hogy megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt. (3)
1) ApCsel 17:31; Jn 5:22,27.
2) 1Kor 6:3; Júd 6.
3) 2Kor 5:10; Préd 12:14; Mt 12:36; Róm 14:10,12; Mt 25:32–46.
2. Annak a célja, hogy Isten kijelölte ezt a napot, az, hogy kinyilvánítsa az Ő irgalmának dicsőségét a választottak örök üdvösségében; és az Ő igazságosságának dicsőségét az elvetettek örök kárhozatában, akik gonoszak és engedetlenek; (4) mert akkor az igazak örökkévaló életre fognak bemenni, és az öröm és dicsőség ama teljességében részesülnek örökkévaló jutalommal, az Úr jelenlétében; (5) de a gonoszok, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek Jézus Krisztus evangéliumának, örök gyötrelmekre fognak vettetni, és örök pusztulással bűnhődnek az Úr jelenlététől és az Ő hatalmának dicsőségétől. (6)
4) Róm 9:22,23.
5) Mt 25:21,34; 2Tim 4:8.
6) Mt 25:46; Mk 9:48; 2Thessz 1:7–10.
3. Aminthogy Krisztus azt akarja, hogy bizonyosan meg legyünk győződve afelől, hogy lesz ítélet napja, mind azért, hogy elrettentsen minden embert a bűntől, (7) mind pedig az istenfélők nagyobb vigasztalásáért a nyomorúságukban, (8) úgy azt akarja, hogy ama nap ismeretlen legyen az emberek számára, hogy levessenek minden testi bizakodást, és mindig éberek legyenek, mert nem tudják, melyik órában fog eljönni az Úr, (9) és mindig készek legyenek mondani: Jöjj, Úr Jézus; jöjj hamar. (10) Ámen.
7) 2Kor 5:10,11.
8) 2Thessz 1:5–7.
9) Mk 13:35–37; Lk 12:35–40.
10) Jel 22:20.
